A tech óriások a koronavírusról tárgyalnak a Fehér Házzal

A megbeszélés célja kettős lehet: a pánik mérséklése, valamint a gazdasági hatások elemzése.

A Politico úgy tudja, hogy a meghatározó multinacionális technológiai vállalatok képviselői ma személyesen vagy videókapcsolat segítségével egyeztetnek az Egyesült Államok vezetésével a koronavírus által előidézett helyzet kihívásairól.

Forrásként az USA kormányzatának felelős vezetőjét idézik, aki elmondta a lapnak, hogy a konzultációra bejelentkeztek a Facebook, a Google, az Amazon, az Apple, a Microsoft, valamint a Twitter képviselői.

A tudósítás nem szolgál arról információkkal, hogy pontosan mik lesznek a megbeszélés kulcspontjai, de az utóbbi idők történései alapján valószínűsíthető, hogy többek között a jelentősen megnövekedett álhírterjesztés, a megrémült emberek félelmeit kiszolgáló kereskedelmi átverések, ezzel együtt a pánikkeltés is szóba kerülnek.

Maguk az érintett vállalatok közvetlenül is reagáltak a fertőzésre, ugyanis alkalmazottaiknál is találtak pozitív eseteket, így a legtöbbjük korlátozta a személyes munkavégzést, erősítették a távmunka lehetőségét. Az pedig egy további folyomány, mint pl. az Apple esetében, hogy a járványnak közvetlen gazdasági hatásai is vannak, mind a termelésben, mind az értékesítésben.

Azóta történt

Előzmények