Felkészületlenség miatt omlott össze a KRÉTA

A Klebelsberg Központ szerint a teljes felelősség az üzemeltetőt terheli.

A magyar szülők tegnap reggel tapasztalhatták – és erről sok ezren be is számoltak a közösségi felületeken –, hogy az iskolai elektronikus rendszer, a KRÉTA akadozik, sőt időnként teljesen le is állt.

A hibát a beszámolók szerint késő délelőttre sikerült elhárítani.

A hvg.hu megkérdezte mind a Klebelsberg Központot, mind az üzemeltetőt, hogy mi történt. Választ közlemény formájában a Központtól kaptak:

Kérdésére válaszolva tájékoztatom, hogy a Kréta rendszer Digitális Kollaborációs Tér moduljával kapcsolatban a Központhoz is érkezett reggel jelzés, hogy nem működik megfelelően. A hibát információnk szerint a hirtelen túlterhelés okozta, és az, hogy a minisztérium és a Klebelsberg Központ világos jelzése ellenére az E-Kréta Zrt. alulbecsülte a várható terhelést. A hibát azóta elhárította a működtető, így jelenleg már tudják használni az intézmények. Ahogy azt már korábban is jeleztük, minden intézmény maga dönt arról, hogy a tantermen kívüli digitális munkarend során milyen felületet, online platformot használ.

Annak ellenére, hogy megpróbáltuk szimulációval, tervezéssel a legjobb tudásunk szerint felkészülni az első teljes digitális nap reggelén várható óriási rendszerterhelésre, nem tudtuk a KRÉTA rendszert és DKT (Digitális Kollaborációs Tér) modulját kiszolgáló erőforrásokat megfelelően elosztani, beállítani, amiért is a felelősség kizárólag az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t terheli – írja a cég a közleményében.

Előzmények