Az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég független bírálóbizottsága Kürti Sándornak, a Kürt Rt. elnökének és alapító-társtulajdonosának ítélte „Az év üzletembere” 2004. évi fődíját. A „Jövő ígérete” különdíjjal ismerték el Semperger Kingát, az Árindex Forrásközvetítő és Beruházási Tanácsadó Kft. szakmai igazgatóját és tulajdonosát. A „Merész újító” különdíjat Lakatos István, a Műszertechnika-Holding Rt. Vezérigazgatója nyerte el, míg Temesvári Kornélt, a Friesland Hungária Rt. elnök-vezérigazgatóját a „Példakép” különdíjra tartott érdemesnek a bírálóbizottság.
Az elismeréseket az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” 2004 gáláján, 2005. január 9-én adták át. A hazai top 200 vállalatvezetői mellett a rendezvényen részt vett Draskovics Tibor pénzügyminiszter és James S. Turley, az Ernst & Young globális elnök-vezérigazgatója.
Az indoklás szerint Kürti Sándor vezetői tevékenységét a stratégiai tudatosság és következetesség mellett emberközpontúság, valamint átgondolt odafigyelés jellemzi. Mint írják, az 1989-ben számítógépes adattárolók javítására létrehozott Kürt Rt. jó érzékkel tért át a meghibásodott adattárolókon rögzített adatok visszanyerésére, s ezzel óriási űrt pótolt mind a hazai, mind a nemzetközi piacon. A cégnek mára nemcsak hazánkban, de Németországban és Ausztriában is működik leányvállalata. Az indoklás kiemeli, hogy Kürti számára az üzleti élet keretein túl is fontos az értékteremtés: a vállalatvezető 1996-ban megalapította a Kürt Alapítványi Gimnáziumot, a hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek oktatási alapítványát a Veszprémi Egyetemen.
A fődíjas számára a verseny még nem ért véget, hiszen a magyarországi fordulóval belépőt nyert a 2005 májusában Monte Carlóban megrendezésre kerülő nemzetközi megmérettetésre.
Kürti Sándor az év üzletembere
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Kürt Zrt.
Azóta történt
-
Beszélgetés az év üzletemberével
A Kürt Rt. hosszú távon a világ több országában is megjelenne.
Tech 0
-
Télen több törődést igényelnek a notebookok
A nagy hőmérsékletkülönbség merevlemez-meghibásodást és adatvesztést okozhat.
Biztonság 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Hálózati / IP kamera
- Raspberry Pi
- Diablo IV
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Motoros topic
- További aktív témák...