Lassan beéri a SpaceX az Ubert

Hatvan küldetés, hét milliárd dollárért - nem hangzik rosszul ugye? Így áll most Elon Musk űrvállalata, a SpaceX. Hétfőn jelentették be, hogy két újabb szerződést sikerült aláírniuk, ezzel megközelítik az Uber bevételeit, ami nagyjából 8,2 milliárd dollárnál jár.

Red Dragon on Mars

Elon Musk (@elonmusk) által közzétett fénykép, 2015. Szept 14., 15:00 PDT

A legfrissebb szerződések a HISPASAT kommunikációs műholdak újabb darabjának fellövéséről és Szaúd-Arábia Arabsat 6A műholdjáról szól, a teljesítés időpontja 2017 és 2018. Hogy a befekektetők, akik idén januárban egymilliárd dollárt helyeztek az űrvállalatba még boldogabbak legyenek, a NASA felvetette, hogy 2022-ben el is indulhat a Mars felfedező akció, amiben a SpaceX Red Dragont, a folyékony vagy szilárd felületekre is leszállni képes (és egyébként kifejezetten a Marsra tervezett) űrhajót használnák, ez hozná vissza a kőzetmintákat a vörös bolygóról.

Ma este Puli Meetupot tartanak Budapesten, ahol többek között az ismételt Holdra szállás lesz a téma, illetve az űr demokratizációja. Szinte biztos, hogy a SpaceX sem marad ki a tematikából, aki szívesen venne részt a rendezvényen, itt találja a részleteket.

Azóta történt

Előzmények