Lassan elfogy a cirill betűs billentyűzet Oroszországban

Az ipari és kereskedelmi minisztérium a gravírozásban látja a megoldást.

Bár arra sokan számítottak, hogy az orosz-ukrán háború következményeként bevezetett szankciók előbb-utóbb erőteljes áruhiányt eredményeznek majd Oroszországon belül, de talán kevesen gondolták, hogy az IT piacon elsőként a cirill betűs billentyűzetek kezdenek majd elfogyni. Márpedig a Kommerszant most erről számolt be, és a problémáért úgy néz ki, hogy úgynevezett párhuzamos import stratégia felelős.

Mint ismeretes az oroszok a szankciók bevezetése után számos kerülőutat kerestek azok hatásainak kivédésére, vagy minimum enyhítésére. A párhuzamos import egyfajta meghagyott résnek számít, amelyen keresztül Oroszország beszerezheti az egyes, szankciókkal sújtott árukat egy olyan harmadik országból, amely nincs szankcionálva, legálisan szerezte be az adott terméket, továbbá hajlandó eladni ezeket az oroszoknak. Ezzel a stratégiával Kína a legnagyobb beszállító, és rajtuk keresztül viszonylag sok IT eszköz érhető el, de nagy gondot jelent, hogy ezek a kínai piac igényeire vannak optimalizálva, ugyanis a párhuzamos importrendszer nem veszi figyelembe Oroszország igényeit, vagyis a gyártók ilyen formában nem tudnak bejuttatni oroszokra szabott eszközöket. Rendkívül korlátozott mennyiségben még Szerbia is szállít így Oroszországnak, de Kínához mértek a forgalom egészen elhanyagolható.

A fentiekből már látható, hogy miért a billentyűzeteknél ütött vissza ez, ugyanis zömében kínai klaviatúrákat tudnak venni az oroszok, viszont cirill betűseket nem, holott valójában erre volna szükségük.

A "megoldáson" már dolgoznak, mivel az ipari és kereskedelmi minisztérium elkezdte a felvásárolt billentyűzetek módosítását, amelynek keretében a billentyűkre cirill betűket gravíroznak. Ennek hátránya, hogy a garancia teljesen elvész, hiszen szét kell szedni hozzá a terméket, továbbá a minőség is erősen ingadozó lehet, elvégre komoly mennyiségű klaviatúrát kell átalakítani, ráadásul jó lenne haladni a munkával.

A szakértők szerint a fentiek ahhoz vezethetnek majd, hogy az év végére akár a 10%-ot is elérheti a nem cirill betűs billentyűzetek részesedése az orosz piacon, és ez az arány a jövőben csak növekedhet.

A probléma erőteljesen érinti a kormányzati megrendeléseket is, ugyanis a már aláírt szerződések jelentős része cirill betűs billentyűzettel kérte a teljes számítógépeket, de ezt a tendert megnyerő vállalatok alig-alig tudják teljesíteni. Ez kihatással van a teljes megrendelésre, hiszen a kormányzat nem köteles elfogadni a kínai vagy angol billentyűzetekkel szállított konfigurációkat, de valós alternatíva híján a visszautasításuk is meggondolandó.