Lassan eltávolodik a GitHubtól Kína

Kína már nagyon régóta próbál minden területen függetlenedni a nyugati technológiáktól, amely természetesen hosszú folyamat lesz, de a jelenleg zajló kereskedelmi háború felgyorsította a váltást. A fókuszt az utóbbi időben főleg a gyártástechnológiai háttér fejlesztése jelentette, hiszen az USA ezen a ponton tud a legtöbbet ártani, ha a kínai cégektől elveszik a külföldi bérgyártókat, ahogy tették ezt a Huawei esetében is.

A hardver azonban nem sokat ér szoftver nélkül, így erre a területre is koncentrálniuk kell. A TechCrunch szerint rajta is vannak az ügyön, ugyanis a hét éves Gitee lett az Ipari és Informatikai Minisztérium kiválasztott portálja a forráskódok biztonságos megosztására. És itt a biztonságoson elsődlegesen politikai hátteret kell érteni, ugyanis a Microsoft bizonyos GitHub szolgáltatásoktól már megfosztott különböző, USA által szankcionált országokat, tehát Kína számára továbbra is a GitHubra építeni nem életbiztosítás, és ezt tudják a kínai fejlesztők is.

A függetlenedésre vonatkozó projekt mögött az Open Source China vezette konzorcium áll majd, ennek a feladata lesz majd a nyílt forráskódú kínai projektet a Gitee-re költöztetése. Jelenleg a portál tízmilliónál is több kódgyűjteményt tartalmaz, miközben ötmillió feletti a fejlesztők száma. Ezek az adatok persze most még jelentősen elmaradnak a Microsoft GitHub portálja mögött, amely nagyjából százmillió kódgyűjteményt tartalmaz, és harmincmilliónál több fejlesztőre épít.