Lengyel többségi tulajdonba került a VT-Soft

A lengyel TETA S.A. 31,5 millió złoty (napi árfolyamon számolva körülbelül 2,34 milliárd forint) vételár megfizetésével 86 százalékos részesedést szerzett a szoftverfejlesztéssel és humánügyviteli szolgáltatással foglalkozó VT-SOFT Kft.-ben. A varsói tőzsdén jegyzett lengyel szoftvercégnek ez volt az első külföldi tranzakciója.

A vállalat ügyvezetése a tranzakciót követően két fővel kiegészült: Marek Kamiński, a TETA gdynai implementációs központjának korábbi igazgatója a társaság stratégiai irányítását kapta feladatul, Juliusz Żukowski, a TETA tőkebefektetési igazgatója pedig a pénzügyi kontrollért felelős. „A VT-SOFT vezetése folytatni és fejleszteni kívánja a társaság valamennyi üzleti tevékenységét. A VT-SOFT mostani tevékenysége jól egészíti ki a TETA meglévő portfólióját. Mivel termékkínálatunk lényegében már most is egységesnek tekinthető, így nem kívánunk semmi forradalmi változást végrehajtani ezen jól működő szervezetben” – jelentette be Kamiński.

A VT-SOFT tevékenységi körébe humánügyviteli szoftverek fejlesztése, implementációja és az ahhoz kapcsolódó outsourcing-szolgáltatás nyújtása, valamint kormányzati intézményi projektek megvalósítása és rendszerfelügyeleti szolgáltatás (system management) tartozik.