Lezárult az Euroweb és az Elender adásvétele

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az Euroweb International (EWI) százszázalékos tulajdont szerezzen az Elender Internetszolgáltató Rt.-ben. Ezzel lezárult az adásvétel. Az EuroWeb International készpénzért és az Elender egykori tulajdonosainak átadott részvényekért jutott az Elender papírjaihoz. A következő időszakban a két cég egyesítése zajlik, amelynek során az Euroweb Magyarország beolvad az Elenderbe, az pedig nevet vált. Így születik meg az új Euroweb Rt. Kóka János, az egyesülő cég elnöke a napokban egy sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a fúzió jelentős megtakarítást hoz majd az új cégnek, hiszen az egyesüléssel 30 fővel csökken a létszám. A két társaság együttes forgalma 7 milliárd forint, összességében több mint 100 ezer ügyfelet szolgálnak ki telefonvonalas és több mint tízezret széles sávú internetszolgáltatással. Kóka elmondta még, hogy érzékelhető változások várhatóak a piacon, az új elektronikus hírközlési törvény hatására új lehetőségekhez jutnak a szolgáltatók. A piac sikeres újraszabályozása és a monopóliumok lebontása a kínálat bővüléséhez, szolgáltatási innovációhoz, így végső soron az információs társadalom szélesebb körű elterjedéséhez vezethet.

Törő Csaba, az Euroweb International és az Euroweb Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg az Euroweb Magyarország Rt. 100 százalékos tulajdonosa az Euroweb International, amely mintegy 28 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik piacvezetőként az üzleti internetszolgáltatások területén, több mint 1000 bérelt vonalas ügyféllel. Hosszú távon csak internetes szolgáltatásokból nem tud jövedelmezően működni egy cég, ezért a távközlési szolgáltatásba is szeretnének beszállni, mondta el Törő, hozzátéve, hogy az EWI romániai leányvállalata már jelentős távközlési szereplővé vált. A vezérigazgató szerint már Magyarországon is elindult a telefonpiaci konszolidáció, ami várakozásai szerint infrastruktúra-alapú távközlési verseny lesz, kihívást jelentve az új Eurowebnek is. Gerlei Gyöngyvér értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy az integrációval a hazai it-piacon egyedülálló módon tudnak teljes körű szolgáltatásokat nyújtani.

Előzmények