Újra milliókkal segíti az oktatást a LogMeIn

Pályázatot írt ki fiatalok számítástechnikai és matematikai oktatásának támogatására a LogMeIn.

Az egyik legsikeresebb magyar startup cég legalább 100 ezer és maximum 1 millió forint közötti összeggel segíti azon programokat, amelyek célja egybeesik saját alapértékeikkel, mint például a jövő munkaerőpiacának erősítése vagy a nehéz körülmények között élő tehetségek felkarolása. Közleményük szerint a cég idei pályázatával is azért küzd, hogy tovább építsék Magyarország szellemi tőkéjét, erősítsék a jövő munkaerőpiacát és elősegítsék a társadalmi mobilitást. A 700 munkatárssal rendelkező szoftverfejlesztő vállalat felhívására március 30-ig várják a magánalapítványok és egyéb civil szervezetek részletesen kidolgozott tehetséggondozási, oktatási vagy továbbképzési programját.

A részleteket is tartalmazó tájékoztató innen tölthető le.

Azóta történt

Előzmények