Mac-hívők találkozója Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Főiskolán (DUF) szerdán szakmai napot tartanak a hazai Apple-hívők, mely – reményeik szerint – egy évente megrendezésre kerülő rendezvénysorozat nyitó aktusa lesz. Az Almanap célja, hogy a napi munkájuk során e termékeket használó szakemberek és fejlesztők megismerkedhessenek a legújabb produktumokkal, de a nagyközönség is megtekintheti, kipróbálhatja a sok-sok terméket és a márka körül csoportosuló számtalan csili-vili csodát.

Egy kis történelem

Az 1970-es években robbantott először az Apple a személyi számítógépek forradalmi időszakában, majd 1984-ben mély nyomot hagyott az iparág történelemkönyvében az első Macintosh számítógéppel. Ma Steve Jobs cége stabilan nagyhatalmi szerepet tölt be az IT-iparban a számítógépei, a Mac OS X operációs rendszer, valamint az iLife és professzionális szoftverei által, illetve a digitális zenei élet meghatározó szereplője lett az iPod hordozható zenelejátszónak és az iTunes zeneboltnak köszönhetően. Igaz, némi megalkuvás jeleit is felfedezhettük abban a lépésben, amikor a Windows operációs rendszert befogadták az Intel-processzoros gépeik bevezetésével – az új Mac OS X-nek, a 10.5-ös verziónak már része lesz a Boot Camp is –, de lássuk be: a számítógépek gyártása elsősorban mégiscsak üzlet.

Százmillió iPod – a siker motorja

Néhány napja jelentették be, hogy elkelt a százmilliomodik iPod, így az Apple digitális zenelejátszó platformja minden idők legnagyobb számban értékesített mp3-lejátszója lett. Az első iPod-modell öt és fél éve, 2001 novemberében került az üzletekbe, és azóta több mint tíz új változatot mutattak be: köztük az iPod öt generációját, valamint két iPod mini, két iPod nano és két iPod shuffle generációt. Az iPod, akárcsak a sikeres filmek, hatalmas kapcsolódó piacot is generált. A több mint négyezer különféle speciális iPod-kiegészítő között egyaránt megtalálhatók a divatos tokok és a hangszórók is, míg a 2007-es modellévben piacra kerülő gépjárművek jelentős része már gyárilag beépített iPod-csatlakozási lehetőséget biztosít.

Jó az idei terméskilátás almából

A tartalomszolgáltatás paradigmaváltásából sem akar kimaradni az Apple, az iTunes egyre markánsabb szereplője a zeneszolgáltatásnak. Április elején jelentették be, hogy Steve Jobs és az EMI kiadó együttműködésre szövetkezett, s bármennyi is még a kérdőjel, úgy tűnik, az Apple és az EMI megegyezése véget vet a sokat kritizált DRM korszakának.

Az eddig elsősorban számítógépekben és hordozható zenelejátszókban utazó amerikai vállalat ráadásul nemrég úgy döntött, ők is kérnek a mobilgyártók hatalmas tortájából, és képzeletbeli késükkel meglehetősen nagy szeletet szeretnének kihasítani. Még idén megérkezik az új évezred designjegyeit felvonultató iPhone. Ez a projekt annyira fontos, és a fejlesztések üteme az iPhone vonatkozásában annyira felgyorsult, hogy az amerikai gyártó a következő Mac OS X változat, a "Leopárd" júniusi megjelenését is feláldozta (októberre ütemezte át), csakhogy a mobiltermékkel minél előbb piacra léphessen. 

 

Lelkesek a magyar szurkolók

A tavalyi évtől itthon is megtörtént az Apple feltámadása, jól látható például, hogy Magyarországon felszálló ágra került a Macintoshok eladása. Készülnek a magyar nyelvű felületek a különböző programokhoz, néhány hete indult a Machonosít.hu portál, ahonnan egyre több magyarított szoftver tölthető le – ezen kívül fórumot is kapnak a javaslatok és a jobbító szándékkal megfogalmazott kritikai megjegyzések. Igaz, bétában, de már elérhető a Mac OS X 10.4.9 magyar változata, és a műhelyekben gyors ütemben készül a többi népszerű alkalmazás fordítása is.

Szerdán tehát a Dunaújvárosi Főiskola ad otthont a macesek ezévi szakmai találkozójának. A program szerint Gulyás István (Apple Magyarország) a vállalat történetéről, az oktatásban való részvételéről fog tájékoztatni nyitóelőadásában. Vajda Gábor (NEXTLIFE) a legújabb termékekről (Mac OS Tiger és az iLife használatáról), Pintér József pedig a kép-, hang- és videoszerkesztés (Aperture, FinalCut Pro) rejtelmeit mutatja be. A webszerkesztésről is szó esik a késő estig tartó rendezvényen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények