Gyakornokokat vár a Magyar Telekom

Megint meghirdeti gyakornoki programját a főiskolások és egyetemisták számára a Magyar Telekom, a februárban induló programra szeptember 13-tól október 20-ig lehet jelentkezni a távközlési vállalat weboldalán. A Telekom Gyakornoki Programra olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezhetnek, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA) vagy egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt, illetve legalább középszintű angol nyelvtudással rendelkeznek. A gyakorlatorientált képzés 5 hónapos.

„A Telekom Gyakornoki Program sikerét mutatja, hogy a szeptemberben indított programra csaknem ezer hallgató jelentkezett, közülük 29 diákot választottunk ki, 38 pedig folytatja a gyakornoki programot. Soha ennyi gyakornokot nem fogadtunk még 14 év alatt, mint idén” – mondta Somorjai Éva humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettes. A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után széles körű béren kívüli juttatási csomaggal bővül – közölte a cég.

A program első három hete az adott szakterületen való érdemi és tartalmas munkavégzésre készít fel. Ezt követően a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt a vállalat különböző területein. Minden gyakornoknak van egy mentora, aki azon túl, hogy segít a beilleszkedésben, rendszeres visszajelzést ad.

A most meghirdetett gyakornoki program 2011. február 1-jével indul és július 31-ig tart. Jelentkezni az adatok, önéletrajzok feltöltésével október 20-ig lehet a fent megadott weboldalon.

Azóta történt

Előzmények