Már előleg is kapható a GVOP-pályázatokra

Az egyik legfontosabb változás a Világgazdaság értesülése szerint, hogy az elnyert európai uniós támogatás negyedét előre – számlák benyújtása nélkül – is megkaphatják majd a nyertes pályázók. Egyebek mellett erről döntött a kormány még márciusban, amikor áttekintették a rendszer egyszerűsítési lehetőségeit, és elfogadták a pályázati feltételek könnyítését eredményező jogszabály-módosító és -alkotó csomagot az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból származó támogatások gyorsabb felhasználása érdekében.

Ennek köszönhetően a kedvezményezetteknek nem kell előfinanszírozni a projektet, mert az elnyert támogatás 25 százalékáig előleget vehetnek igénybe. Ezzel egyrészt könnyítenek a kedvezményezettek pénzügyi helyzetén, másrészt elősegítik a jóváhagyott projektek mielőbbi elindítását. A kormány döntése értelmében az előleg nem haladhatja meg a támogatás 25 százalékát, de legfeljebb a 300 millió forintot, illetve kutatás, műszaki fejlesztés esetén a 75 százalékot, de legfeljebb a 450 millió forintot.

Ezen jelentős könnyítés mellett a közpénzek védelme érdekében a kormány rendeletet alkotott a szabálytalanul felhasznált támogatás visszaköveteléséről és – szükség esetén – behajtásáról is. A döntés értelmében az EU-támogatásokat szabálytalanul felhasználó vagy kötelezettségeit megszegő kedvezményezett meghatározott időre – de legfeljebb öt évre – kizárható a támogatási rendszerekből, ha a szerződésben rögzített kötelezettség határidőre egyáltalán nem, vagy csak részben – számszerűen megállapított kötelezettségek esetén 75 százalékot el nem érő arányban – valósul meg, az elfogadott céltól eltérő feladatot valósít meg a nyertes pályázó, vagy az ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettségének az előírt határidőig nem tett eleget.

Előzmények