2022 legkeresettebb műszaki cikkei a MediaMarktnál

A tavalyi évhez hasonlóan kelendőek voltak a televíziók, a notebookok és a háztartási nagygépek, azonban az elektromos rollerek, a vezeték nélküli fülhallgatók és az instant kamerák termékcsoportja mutatta a legnagyobb volumenű fejlődést 2022-ben.

Bár év végére jelentősen drágultak piaci szinten a termékek az előző évhez képest, még így is a legtöbb kategóriában több terméket adtak el idén a MediaMarkt online és offline csatornáin, mint 2021-ben – írják az éves jelentésben.

A műszaki áruházlánc várakozásai szerint az offline súlya 3-3,5 százalékkal fog növekedni az év végéig. A novemberi és decemberi eladások mindemellett nem csak értékben, de bizonyos kategóriák esetében darabszámban is meghaladták az előző év azonos időszakának forgalmát.

„Az előzetes várakozásainkat túlszárnyalta az egész éves, kiemelten a novemberi és a decemberi kereskedelmi időszak. Az általános 15-20%-os emelkedés mind a beszerzési, mind pedig a fogyasztói árakban prognosztizálta a 2022-es árbevétel növekedését, ugyanakkor az eladott darabszámok tekintetében már nem voltunk ennyire bizakodóak. Így, a két ünnep között, látva az eladási statisztikákat elmondhatjuk, hogy azok a kategóriák, melyek eladási értékben a legjobban teljesítettek, azok többségben mennyiségben is hozták a tavalyi eredményeket, sőt, bizonyos kategóriák túl is teljesítették” – mondta Magyar Norbert, a MediaMarkt Magyarország kereskedelmi igazgatója.

2022 legkeresettebb műszaki cikkei

A MediaMarkt áruházaiban és online felületén az előző évhez képest nem csökkent a kereslet a televíziók iránt. Kategórián belül elsősorban a 4K UHD tévéket keresték a fogyasztók, kifejezetten a nagyobb 55” és afeletti képátmérővel. A televízió kategória eladási darabszáma is növekedett, amit a MediaMarkt a Black November akciós időszak, a foci VB, valamint a karácsonyi vásárlások együttállásának tulajdonít. Az éves átlagos kosárérték az UHD tévék esetében 223 ezer forint volt. Hasonlóan kelendő termékek voltak idén is a notebookok, melyekre átlagosan 248 ezer forintot szántak a fogyasztók.

Feltehetően az állami lakásfelújítási támogatás hatására a beépíthető háztartási nagygépek eladása sem csökkent, egyes kategóriában még emelkedni is tudott. A beépíthető tűzhelyek, főzőlapok mind eladott darabszám, mind pedig volumen növekedést tekintve bekerültek a legjobban teljesítő műszaki cikkek közé. A háztartási nagygépeknél már korábban megfigyelhető volt az energiacímkék fokozódó jelentősége, az energiaválság hatására azonban a nagygépek energiafogyasztása egyértelműen az egyik legfontosabb választási kritériummá vált. Így volt ez a mosógépek esetében is, amelyből szintén kiemelkedően sokat értékesített idén is a legnagyobb hazai műszaki áruházlánc. A porszívók hagyományosan az élvonalba tartoznak kereslet szempontjából, ebben a kategóriában a porzsák nélküli, illetve az álló porszívók voltak a legnépszerűbbek 2022-ben. Az utóbbi két termékcsoport annak ellenére került fel a leggyakrabban vásárolt termékek élvonalába, hogy idén némi visszaesés volt megfigyelhető a tavalyi eladási adatokhoz képest.

2022 „hero” termékei

Nem csak árbevétel tekintetében, de értékesítési volumenben is jelentősen növekedni tudott néhány kategória a MediaMarkt-nál. 2022-ben több mint kétszerannyi elektromos rollert adtak el az áruház értékesítési csatornáin, mint tavaly, illetve a vezetéknélküli fülhallgatókból is 70%-ot meghaladó mennyiségi növekedés volt megfigyelhető. Az utóbbi években reneszánszát éli az instant fényképezés, amelynek köszönhetően szárnyalt az instant kamerák eladása, közel 40%-kal volt nagyobb a kereslet ezekre a termékekre a műszaki áruházlánc üzleteiben és online. A szépségápolási termékek közül a hajszárítókra volt megfigyelhető fokozott kereslet, melyekből 17,4%-kal többet adtak el idén, a játékkonzol kategória pedig a tavalyi, nagyrészt az otthonunkban töltött időszakhoz képest is fejlődni tudott, 2022-ben, 16%-kal. Okostelefonokat szinte minden évben egyre nagyobb mennyiségben értékesítenek, nem volt ez másképp idén sem, 10% feletti növekedés volt megfigyelhető a kategórián.

Azóta történt

  • Jól megy a magyar adatelemző cégnek

    Közel 55 százalékos árbevétel növekedést ért el 2022-ben a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely tavaly tavasz óta a világ egyik vezető tech óriása, az indiai HCL Technologies leányvállalataként működik.

Előzmények