Az elmúlt hat évben számos minisztérium és kormányzati szerv volt felelőse vagy felügyelője az – átláthatóságot biztosító és várhatóan költségcsökkentést hozó – elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) kiépítésének, több jogszabály is rendelkezett létrehozásáról és működéséről, azonban az előrelépés az elmúlt éveket tekintve nem túl számottevő. Az EKR első alkalmazója a központi költségvetési szervek kiemelt termékeinek (informatika, távközlés, irodatechnika, papíráru, bútor, gépjármű és üzemanyag, repülőjegyek, egészségügyi termékek) beszerzését lebonyolító szervezet, a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH) tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) lenne. A központosított beszerzéseket – a korábbi tervek szerint – 2002-től kellett volna EKR-ben lebonyolítani, a legutóbbi rendelet ezt a határidőt 2006 végére kitolta. Közben a központosított beszerzésekre vonatkozóan a KSZF-et jelölték ki az EKR üzemeltetőjének. Az elektronikus pályáztatásból (a kiírástól az ajánlattételen át a szerződéskötésig és számlázásig) jelenleg a KSZF csak a hirdetmények elektronikus úton történő – a Közbeszerzési Értesítő szerkesztőbizottságán keresztül való – megküldését és közzétételét alkalmazza.
A rendszer fejlesztésére 2000–2002-ben az erre kijelölt Magyar Posta 3,5 milliárd forintot költött, azonban arra a kormányváltás után a MeH nem tartott igényt. A KSZF az elmúlt négy évben kialakította a központosított közbeszerzésben résztvevő intézmények és szállítók nyilvántartását, tájékoztatását, valamint a szerződések folyamán lebonyolított tranzakciók menedzselését támogató informatikai rendszerét. Ezekre a fejlesztésekre összesen 200 millió forintot költött – tudta meg a Napi Gazdaság a Kormányszóvivői Irodától. A központosított beszerzésekre vonatkozóan a KSZF nyilvántartásában 450 szállító 1,1–1,3 ezer terméke szerepel, illetve mintegy négyezer regisztrált intézmény 24–28 ezer felhasználója. A portál (www.kozbeszerzes.gov.hu) az intézmények tájékoztatásán túl lehetővé teszi a termékek keresését, megrendelését, az áru ellenértékének átutalásával záruló folyamatának nyomon követését.
Még gyerekcipőben jár az e-közbeszerzés
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
Azóta történt
-
Leépítések az elektronikus közszolgáltatás csúcsán
Új hivatal alakul a kancellária és az igazságügy irányításával. A szervezeti átszervezés jelentős létszámcsökkentéssel jár.
Társadalom 0
Előzmények
-
Szlovákia elektronikus közbeszerzésre vált
Ahogy Portugáliában, szomszédunknál is az IBM építi ki az állami tenderek lebonyolítására szolgáló integrált rendszert.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen