A Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának kutatócsoportja az idén ismét elkészítette az elmúlt év meghatározó informatikai fejleményeit bemutató tanulmányát, amely az Information Society World Progress Report 2005: A világ előrehaladása az információs társadalom terén 2005-ben címet viseli.
Nemzetközi fejlettségi ranglisták
A tanulmány rámutat, hogy az Egyesült Államokban a gazdasági mutatók javulásával párhuzamosan új erőforrások szabadultak fel az információs társadalom építéséhez, így az országot ismét az elsők között találhatjuk a rangsorokon.
A vizsgálat szerint ugyanakkor az európai összkép korántsem rózsás. Ha Európa relatív helyzetét vizsgáljuk az e-felkészültségi rangsorokban, jól kirajzolódik a Lisszaboni Stratégia teljes csődje – írják. Az észak-európai országok mennek a saját – amúgy igencsak sikeresnek bizonyuló – útjukon, irányt mutatva a világ fejlettebb országainak is. Ezzel szemben a lassan változó nyugat-európai államok többsége stagnál, míg a kelet-európai újonnan csatlakozó országok csak lassan haladnak előre az erőltetett modernizációban. A végeredmény egy többsebességes Európa. Az Unió relatív versenyelőnye jól érezhetően csökken, főleg a technológiai területeken indul határozott hátránnyal az EU a Föld más fejlett régióival szemben – áll a tanulmányban.
A távol-keleten a nagyon dinamikusan fejlődő Szingapúr és Dél-Korea áll a fejlesztések élén. Az ázsiai régió az USA és az Európai Unió mellett a világ legfejlettebb információs gazdasági régiója, elsősorban a gyors technológiai fejlesztéseknek köszönhetően. Ha csak a technológiához kapcsolódó mutatók – például a számítógépek, a távközlés és az internet – alapján vizsgálnánk meg a világot, a lista első három helyére dél-kelet-ázsiai országok kerülnének: Szingapúr, Korea és Hongkong egyaránt megelőzi az egyébként élenjáró Dániát és Svédországot, illetve az Egyesült Államokat.
Az információs társadalom szempontjából kevésbé meghatározó régiókban ellentétes mozgások figyelhetők meg. A latin-amerikai államok fejlődése lassul, ezzel szemben Afrika számos országa folyamatosan javuló eredményeket ér el – persze ezt a növekedést a szerény kiinduló adatoknak is köszönhetik.
Technológiai trendek
A konszolidáció évének aposztrofált 2004-es év után a tanulmány szerzői szerint 2005-ben a sikerekről, a hosszú távú fejlődések újbóli fellendüléséről lehet beszélni – talán pont a tavalyi év racionalizálódási folyamatainak köszönhetően egy technológiai meglódulásnak lehettünk a tanúi. A gazdasági folyamatok egy újabb dotkom lufi felfújódását (és akár kipukkanását) is előrevetíthetik, azonban úgy tűnik, bízhatunk a második hullám megalapozott gazdasági erejében.
Egy évek óta érlelődő forradalom robbant ki 2005-ben: forradalom zajlott le a tartalomszolgáltatásban, és nagy változások voltak az ezt kiszolgáló technológiák területén is. A felhasználók tartalomszolgáltatókká válnak, az internetezők a saját tartalmaik feltöltésével egyre fontosabb szereplővé válnak. Az internet társadalmiasodása és a Web 2.0 „mozgalom” tekinthetők 2005 legnagyobb hatású változásainak.
A tanulmány részletesen foglalkozik az olyan meghatározó fejleményekkel is, mint a Google előretörése, a kémszoftverek és rootkitek térnyerése a klasszikus vírusokkal szemben, valamint az IP-alapú telefónia és Wi-Fi terjedése.
Ment-e az IT által a világ elébb?
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
E-közigazgatás: jól haladunk
A BMT ITTK jelentése szerint ugyan Magyarország az európai rangsor középmezőnyébe tartozik, de az elmúlt évben belehúztunk.
Társadalom 2
-
Olyan, mint a Sims, csak ez nem játék
Öt európai egyetem – köztük az ELTE – vesz részt az új virtuális társadalomszimulációs kutatásban.
Társadalom 0
-
Oroszországba kelet felől tör be a Nyugat
Kutatás-fejlsztési és iparosítási együttműködési megállapodást írt alá Oroszország és Szingapúr.
Mérleg 12
-
A Yahoo! állja a számlát
A Yahoo! Japan kifizeti a csődbe ment vállalkozás miatt kárt szenvedett árverezők veszteségét.
Mérleg 0
Előzmények
-
A hálózati polgár legfrissebb portréja
A WIP beszámolója szerint az átlagos netizen lelkes könyvolvasó és társasági ember.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Egérpad topik
- Ford topik
- Apple M2 Ultrákon futhatnak az iPhone egyes AI funkciói
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Fotók, videók mobillal
- Nintendo Switch
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- Xbox Series X|S
- Laptop csatorna inditasa 2023 vegen YouTube-on?
- További aktív témák...