A saját ügyvédjei tanácsát sem fogadta meg a Meta

Állítólag figyelmeztették a céget az ügyvédek, hogy baj lesz, de mégis szerzői jogvédett könyveket használtak az AI tréningezéséhez.

Reggelig sem érne véget a lista, ha elkezdenénk felsorolni azokat a pereket, amelyekben írók vagy szövetségek azzal vádolnak nagy és ismert tech- és AI-cégeket, hogy szerzői jogvédett könyvekkel tréningezték az AI-modelljeiket, az írók engedélyei és tudta nélkül. Ezek segítségével könnyebb összerakni az AI-modelleket, majd befektetésekhez jutni.

A jelentések szerint a Meta is belekeveredett ebbe a problémába: az ügyvédek figyelmeztették a céget, hogy nem jó ötlet több ezernyi kalózverziós könyvvel tréningezni az AI-modelleket, de a cég mégis megtette, állítja egy szerzői jogsértéssel kapcsolatos per.

A Meta ellen több ilyen per is indult már.

Amennyiben a hasonló perek sikerrel járnak, alaposan behúzhatják az AI-szektor fékjét, hiszen az adatigényes modellek építése sokkal költségesebbé válna a grafikusok, művészek, írók, médiaszereplők és egyéb tartalomgyártók kompenzálása miatt.

A lassan véglegesen összeálló EU-s AI-törvények pedig eleve kötelezik majd (úgy tűnik legalábbis) a cégeket a használt adatok listázására, így még nagyobb a jogi kockázat. A Meta a Llma LLM első verziójához 196 640 könyvet is felhasznált a vád szerint, a második verzió tréningadatairól kevés a konkrétum. A Llama 2 azonban sok mindent megváltoztathat a szakértők szerint, mivel ingyenes a havi 700 millió aktív felhasználónál kevesebbet számláló cégek számára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meta

Azóta történt

Előzmények