Átkattintásos avagy klikkeléses csalás (click fraud) vádjával három vancouveri magánszemély és vélhetően az irányításuk alatt álló számtalan cég ellen kezdeményezett polgári peres eljárást a Microsoft. Az óriáscég a héten benyújtott keresetében azt állítja, online reklámszolgáltatásukat rossz szándékkal felhasználva Eric Lam, Gordon Lam és Melanie Suen a vállalat kárára profitáltak abból, hogy csalással kiszorították versenytársaikat az adCenter felületéről, s ezzel legalább 750 ezer amerikai dolláros veszteséget okoztak Redmondnak.
Röviden: az adCenterben minél többet fizet egy hirdető, annál előrébb kerülhet a kulcsszavas keresési listán, illetőleg a klikkelések száma alapján kell fizetnie a felület üzemeltetőjének – jelen esetben a Microsoftnak. A trió úgy manipulálta a listát, hogy tömeges kattintgatásokkal gyakorlatilag kimerítette a rivális vállalatok reklámra szánt büdzséjét, a konkurencia távozása után így saját cégeik kerültek a legmagasabb pozícióba. Redmond azt állítja, a csalás miatt kénytelen volt 1,5 millió dollár értékben kártalanítani szerződött ügyfeleit.
A ClickForensics kutatási szerint az idei első negyedévben az összes online reklámra vetítve 13,8 százaléknyi klikkelés volt csalás, tavaly ugyanekkor még 16,3 százalékot mértek.
Klikkeléses csalás miatt perel a Microsoft
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Fél nap alatt 12 millió dollárt zsebelt be a bűnbanda
Tavaly novemberben kelet-európai elkövetők behatoltak egy pénzintézet számítógépes hálózatába és visszafejtették a kártyák PIN kódjait. Segítőik szerte a világban ATM-ekből szívták le a fizetéseket.
Társadalom 17
Előzmények
-
Oroszország újabb támadást indított a Microsoft ellen
A Windows XP után most a laptopgyártókon keresztül igyekszik nyomást gyakorolni az amerikai cégre a FASZ.
Mérleg 28
-
A FASZ bepereli a Microsoftot
Az orosz versenyhivatal sajátos módon támadja az amerikai óriásvállalatot.
Mérleg 217
-
Borult a kormányzati Microsoft-paktum
Új-Zéland az idén nem hosszabbította meg a központi licencmegállapodást. Esélyt kapott a nyílt forráskód.
Társadalom 9
-
Microsoft: a Google-t erősítheti az EU politikája
Redmond úgy véli, ha az előzetes tervek alapján folytatják tovább a Windows szabályozását, az csak a Google malmára hajtja a vizet.
Mérleg 342
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Samsung Galaxy S22 és S22+ - a kis vagány meg a bátyja
- Milyen okostelefont vegyek?
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Mobil flották
- Melyik tápegységet vegyem?
- Békéscsaba és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- További aktív témák...