Nem béke volt, csak tűzszünet: az EU újra támadja a Microsoftot

Az Európai Unió tegnap bejelentette, hogy felújítják a Microsoft ellen folytatott vizsgálatot, melyben a riválisok panaszaira azt vizsgálják, hogy az amerikai cég visszaél-e piaci erőfölényével. A Microsoft azonnal reagált a hírre, s közleményben tudatták az EU-val, hogy teljes mértékben készek együttműködni a vizsgálat során, bár ők úgy vélik, maximálisan betartották a tavalyi megállapodás feltételeit.

A redmondi cég ellen több – korábbról már jól ismert vád – is megfogalmazódott. Bár nem nevezték meg, de nyilvánvaló a közleményből, hogy folytatják a Windows Vistát illető vizsgálatot, hogy bizonyos kiegészítői megfelelnek-e az európai versenyszabályoknak. Tervbe vették, hogy az Office Open XML ügyét is górcső alá veszik, hogy a széles körben használt formátum valóban interoperábilis-e a versenytársak termékeivel – e területen gyilkos csata folyik az IBM által támogatott, nyílt forráskódú ODF formátum és a Microsoft által fejlesztett védett formátum között.

Új vizsgálat indul – az Opera Software decemberi kérésére – az Internet Explorer ügyében, mely azt célozza, hogy vajon törvényes-e a Windows és a Microsoft böngészője összekapcsolásának jelenlegi módja.

A második új vizsgálat azt kívánja megállapítani, hogy vajon a Microsoft eleget tett-e annak a kötelezettségének, hogy meg kell osztani bizonyos információkat azokkal a cégekkel, amelyek a Microsoft szoftvereivel (Office, bizonyos szerveralkalmazások, illetve a .NET keretrendszer) kompatibilis termékeket kívánnak fejleszteni.

Az EU közleménye tartalmazza azt is, hogy az új eljárásokat az Együttműködő Rendszerek Európai Bizottsága (European Committee for Interoperable Systems – ECIS) nevű ipari csoport – melynek tagjai többek között az IBM, a Nokia Corp., a Sun Microsystems Inc., a RealNetworks Inc. és az Oracle Corp. – szorgalmazta, akik attól tartanak, hogy a Vista és az új netes eszközök segítségével a Microsoft jogtalan előnybe kerül a versenytársakkal szemben. Az ECIS úgy véli, hogy hiába kötelezték 2007 szeptemberében az amerikai óriást a monopolhelyzet felszámolására, a versenytörvények betartására, a Microsoft akkori ígérete ellenére továbbra is folytatja régi, piacgyilkos gyakorlatát.

Emlékezetes, hogy bár úgy tűnt, a tavalyi kiegyezés mindkét fél támogatásával, közös elégedettséggel történt meg, Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa már akkor kijelentette, hogy nem elég az ígéret, az európai versenyfelügyelők rajta tartják vigyázó szemüket a Microsofton.

Azóta történt

Előzmények