A jövő évi lesz a huszadik Microsoft Imagine Cup verseny

A Microsoft nemzetközi versenyén Föld, oktatás, egészségügy és életmód kategóriákban lehet majd indulni.

A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő, fiatal fejlesztők számára létrehozott nemzetközi Microsoft Imagine Cup versenyt huszadik alkalommal rendezik meg.

Az idei regisztráció már a tavalyi verseny lezárulását követően elérhetővé vált, azonban csak most derült ki, milyen kategóriákban mérhetik össze a képességeiket a fiatal innovátorok.

A verseny honlapján a 20-ik kerek évfordulóra megemlékező bejegyzésben tették közzé, hogy a pályázóknak a „Föld”, az „oktatás”, az „egészségügy” és az „életmód” elnevezésű kategóriák valamelyikébe kell beküldeniük projektjeiket. Az Imagine Cup versenyre több mint 100 országból, általában több mint 2 millió diák szokott jelentkezni.

Azok a fiatalok (16 évesnél idősebb diákok), akik vállalkoznak a megmérettetésre, a legkorszerűbb technológiák felhasználásával alkotnak innovációkat az emberiség előtt álló problémák leküzdésére, a Microsoft Azure nyújtotta lehetőségek kihasználásával, a sokoldalúságra, befogadásra és az akadálymentesség szempontjait is figyelembe véve.

Mindeközben a saját képességeiket is fejlesztik, gyarapítják a tudásukat, a legjobbak pedig értékes jutalomban is részesülnek. Ezek között van pénzjutalom is, de legalább ennyire fontos, hogy szakértői segítséget kapnak a projektjeik megvalósításához, igénybe vehetik a Microsoft partnerhálózatát ahhoz, hogy együttműködéseket, kapcsolatokat építsenek ki iparági szereplőkkel, és felületet kapnak az ötleteik, termékeik bemutatására, népszerűsítésére.

Miben lesz más a jubileumi verseny?

Ebben az évben a Microsoft a korábbiaknál is több segítséget nyújt a versenyzőknek. Ilyen segítségnek szánják az Imagine Cup Build Your Epic kick-off rendezvényt, amelyre 2021. október 8-9-én kerül sor a Microsoft Teams felületén. A versenyzők ezen az online eseményen akár csapattársakat is találhatnak maguknak, ötleteket, inspirációkat szerezhetnek szakértőktől és korábbi versenyzőktől, és többet megtudhatnak az Azure szolgáltatásairól.

A virtuális Discord közösséghez csatlakozva a versenyzők kapcsolatokat alakíthatnak ki más versenyzőkkel, illetve itt is kereshetnek maguknak csapattársakat. A GitHubon elérhető képzések a projektjeik továbbfejlesztéséhez nyújtanak útmutatót a fiataloknak. Akik sikeresen teljesítik a képzés követelményeit, mentori támogatást is igénybe vehetnek a Microsoft szakértőitől.

Az idei év újdonsága az Epic Challenge. Ez egy további, opcionális verseny, amelyre a pályázók a regisztrációjukkal egyidőben jelentkezhetnek. A nevező csapatoknak egy három perces videóban kell ismertetniük a projektjüket a problémafelvetéssel és az arra adott megoldási javaslatukkal. Ezt egy szakértői zsűri fogja elbírálni, minden régióból kiválasztva egy csapatot, amely automatikusan bekerül a nemzetközi döntőbe és nyer 1000 dollárt. Minden régió legjobb öt csapata visszajelzést is kap a zsűritől arról, hogyan fejlesszék tovább az ötletüket és a projektjüket. Az Epic Challenge-re beküldendő pályázatok leadási határideje novemberben lesz, amelynek pontos dátumát később hozzák nyilvánosságra a szervezők.

Azóta történt

Előzmények