A Microsoft „történelmi jelentőségű” bejelentését szkeptikusan fogadta az EU is

Az érdeklődés felcsigázása végett a Microsoft vezetői már jó előre közzétették azt az információt, hogy február 21-én délelőtt (magyar idő szerint este fél hatkor) nemzetközi sajtótájékoztató keretében olyan „szenzációs” bejelentést tesznek, amelynek semmi köze nem lesz a Yahoo! felvásárlásának kísérletéhez. A tájékoztató kezdetével szinte egy időben meg is jelent a cég honlapján a közlemény, melynek lényege, hogy a Microsoft Corp. a jövőben nagy mennyiségű, eddig „titkos” termék- és technológiai információt oszt meg a világ fejlesztőivel (így a konkurens vállalatokkal is). A közlemény szerint kettős cél vezeti őket: egyrészt lehetőséget akarnak adni arra, hogy más cégek termékeinek fejlesztése során a Microsoft termékeivel tökéletesebben együttműködő programokat, technológiákat lehessen kialakítani, másrészt pedig eleget kívánnak tenni Európai Unió már többször is megerősített elvárásainak. Steve Ballmer ugyanakkor igen magabiztosan nyilatkozott a sajtóközleményben: az elmúlt 33 évben igen sok információt osztottak meg partnereikkel szerte a világon, segítették az ipar fejlődését, de a mai bejelentés jelentős mértékben növeli meg a vállalat működésének „átláthatóságát” – írja Ballmer.

A tájékoztató szerint 30 ezer oldalnyi dokumentumot (API-k, kommunikációs protokollok, többek között a Windows Vista – beleértve a .NET keretrendszert –, a Windows Server 2008, az SQL Server 2008, az Office 2007, az Exchange Server 2007 és az Office SharePoint Server 2007 programokhoz kapcsolódva) helyeztek el honlapjukon, de az elérhető leírások mennyiségét a jövőben tovább növelik majd. A Microsoft térítést kér majd azon szoftverek után, melyeket az általuk kiadott információkra alapozva alakítottak ki, de – mint Ray Ozzie, a cég vezető fejlesztője elmondta – „ez a díj igen alacsony lesz”. A vállalat vezetői úgy vélik, lépésük nyomán felélénkül a verseny az iparágban, emellett pedig sokkal jobban működő, interoperábilis rendszerek születnek meg. Terveik szerint egy olyan fórumot is kívánnak működtetni, ahol a nyílt forrású, nem kereskedelmi célból készülő programok fejlesztőinek térítésmentes támogatásán lenne a hangsúly.

A hírre reagáló uniós hivatalnokok megnyilatkozásai nem tűnnek igazán lelkesnek. „Az [Európai] Bizottság üdvözöl minden olyan lépést, mely az interoperatibilitást célozza. Mindazonáltal [a Bizottság] megjegyzi, hogy a mai bejelentés négy korábbi hasonló közleményt követően hangzott el, melyekben a Microsoft az elmúlt években szintén az interoperatibilitás fontosságát hangoztatta” – áll az Európai Bizottság közleményében. A Microsoft elleni legutóbb panaszt benyújtó ipari csoport, az ECIS – melynek tagjai az IBM, a Nokia, a Sun Microsystems, a RealNetworks és az Oracle – sem tűnt meghatottnak: „A világnak egy viselkedésében folyamatosan változó Microsoftra van szüksége, nem egy újabb bejelentésre” – írják az ECIS sajtóanyagában, s úgy vélik, hogy a tegnapi szándéknyilatkozat igazi próbaköve a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet jövő heti ülése lesz, ahol a Windows OOXML formátuma sorsáról fognak – végleg – dönteni.

A nyílt forráskódú szoftverek híveinek táborában sem fogadták kitörő lelkesedéssel a Microsoft bejelentését. A legtöbb megkérdezett szakértő és fejlesztő úgy véli, egyszerű imázsjavításról van szó, emellett az esetleges további monopolellenes eljárások elé kívánnak menni, valamint az EU folyamatos, szigorú követelményeire muszáj volt most már válaszolniuk.

Hogy végül is milyen eredményeket hoz majd a Microsoft nyitása, azt később tudjuk majd meg, hiszen – ahogy Jeremy Allison, a Samba nyílt forráskódú projekt alapítója értékelte a tegnapi eseményeket: – „Az ördög a részletekben lakozik”.

Azóta történt

Előzmények