(Frissítve) Fejét veszti az Xbox divízió

Az AllThingsD forrásai szerint Don Mattrick, az Xbox divízió jelenlegi vezetője elhagyja a Microsoftot, és a Zyngához csatlakozik, ahol valamilyen felsővezetői - akár elnök-vezérigazgatói - posztot fog betölteni.

Mattrick 2007-ben csatlakozott a Microsofthoz, előtte az Electronic Artsnál dolgozott a Worldwide Studios elnökeként. Az AllThingsD forrásai szerint a vezető mostani döntésének nincs köze a Microsoftnál éppen végbemenő átszervezéseknek, és a tárgyalások már régóta folynak Mattrick és Mark Pincus, a Zynga alapítója és jelenlegi elnök-vezérigazgatója között. A mostanában bajban lévő és nemrég csoportos leépítést is bejelentő Zynga számára nagy fogás lehet a tapasztalt felsővezető, a Microsoft viszont biztos nem fog örülni a lépésnek. Az Xbox One felvezető kampánya ugyanis gőzerővel folyik, és bizony volt néhány kommunikációs botlás az új konzol bejelentése óta, ami miatt a Microsoftnak még eredeti elképzeléseit is meg kellett változtatnia. Mattrick elvesztése azért is fájó lehet a Microsoftnak, mert az elmúlt néhány évben ő volt az Xbox arca a vállalat vezetése felől, és a One bejelentésekor, valamint az E3-on is stabil pontnak látszott, az elkövetett hibák ellenére is.

Don Mattrick
Don Mattrick

Egyelőre sem a Microsoft, sem a Zynga nem erősítette meg az értesülést, de a hírek szerint most már bármikor kiadhatják a hivatalos közleményt is.

Frissítés: megérkezett a hivatalos megerősítés egy levél formájában, melyet Steve Ballmer írt a Microsoft dolgozóinak a változással kapcsolatban.

Azóta történt

Előzmények