Amikor a Google októberben bejelentette, hogy 1,65 milliárd dollárnyi részvényért felvásárolja a váratlan gyorsasággal óriási népszerűségre szert tevő YouTube-ot, sejteni lehetett, hogy a videomegosztó oldal tulajdonosai csinos összeggel gazdagodnak. Arra azonban, hogy mennyire csinos summa ütötte a markukat, csak most derült fény, miután a Google benyújtotta rendes jelentését a tőzsdefelügyelethez. Ebből kiderül, hogy a Time magazin által a 2006-os év találmányának választott oldal három alapítója akár semmittevéssel is töltheti élete hátralévő részét.
Chad Hurley vezérigazgató szerdai záróárfolyamon 345 millió dollár értékű (körülbelül 67 milliárd forint) Google-részvényhez jutott a felvásárlással, társa, Steven Chen pedig 326 millió dollárral lett gazdagabb. Az oldal születésénél bábáskodó harmadik fiatalember, Jawed Karim – aki viszonylag korán kiszállt, hogy folytathassa egyetemi tanulmányait – körülbelül 64 millió dollárnyi részvénnyel kell hogy vigasztalódjon.
Dörzsölheti a kezét a YouTube indulását segítő kockázatitőke-társaság, a Sequoia Capital is, amely 2005 novembere és 2006 áprilisa között 11,5 millió dollárt invesztált a vállalkozásba. Ezért most 941 027 Google-papír lett a jutalma, amelynek mai értéke 442 millió dollár. Ez a befektetési társaság volt egyébként annak idején a Google egyik fő befektetője is.
Az akvizíció idején a YouTube még kétéves sem volt, és nagyjából 70 dolgozót foglalkoztatott. A korai alkalmazottak közül többnek szintén jutott a Google-részvényekből, igaz, fejenként csak néhány ezer darab.
Forradalmak találkozása
A Time értékelése szerint a YouTube annak köszönheti óriási sikerét, hogy éppen „három forradalom” találkozott a megszületésekor. Az egyik a videózás forradalma, amely az olcsó kamerák vagy az arra alkalmas mobiltelefonok – és nem mellesleg az egyszerűen használható videoszerkesztő szoftverek – eljövetelét hozta, és ezzel lehetővé tette a mindennapok megörökítését a tömegek számára. A második az a forradalom, amelyet ma Web 2.0-ként szokás emlegetni, és amely az olyan közösségi szájtokban ölt testet, mint a MySpace, a Wikipedia vagy a Digg. A harmadik pedig az a kulturális forradalom, amely a hagyományos médiával szembeni türelmetlenséget hozta el.
A felvásárlással – amely történetének legnagyobb értékű akvizíciója – a Google bebiztosította elsőségét a videomegosztás még friss piacán. Az ügyletet azonban szerzői jogi bonyodalmak árnyékolták be, miután több jogtulajdonos fenyegette meg perrel az oldalt a műsoraik ismételt közlése miatt. A múlt héten éppen a Viacom követelte több mint 100 000 videoklip eltávolítását a YouTube-ról.
Milliárdosok lettek a YouTube alapítói
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Vége a szabad videofeltöltésnek
Mind a kiadók, mind a MySpace üzemeltetői egy új technológiától remélik szerzői jogi problémák megoldását.
Tech 0
-
A Google kinevezte magyarországi képviselőjét
Az új magyar vezető kinevezése a Google magyarországi piacfelmérésének, esetleges fokozottabb érdeklődésének lehet a jele.
Mérleg 0
-
Mit akar a Google Magyarországon?
Egyelőre csak ismerkedik az itteni piaccal az internetvállalat, konkrét tervek nincsenek.
Közösségi média 0
-
Filmek és zenék már biztosan lesznek az új netes tévén
A Joost vezetőinek sikerült megállapodniuk a Viacommal.
Tech 0
Előzmények
-
A Viacom százezer videó törlését követeli a YouTube-tól
A Google enged a kérésnek, bár nem tartják helyes döntésnek.
Mérleg 4
-
A bíróság bezáratná a YouTube-ot
Egy celebvideó miatt indult brazíliai perben született ítélet szerint le kell szedni a felvételt, vagy le kell állítani az oldalt.
Közösségi média 4
-
A Google lesz a legnagyobb
Jövőre a hivatalos statisztikák szerint is a keresőcégé lesz a világ leglátogatottabb weboldal-portfóliója.
Közösségi média 3
-
A YouTube legnépszerűbb videói 2006-ban
Egy nagy-britanniai lap 2006-os slágerlistája a szigetország legkedveltebb videóiról – 1. rész.
Közösségi média 4
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Politika
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Azonnali processzoros kérdések órája
- Hobby elektronika
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- LEGO klub
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- BestBuy topik
- További aktív témák...