Milliókat spórolt meg egy hazai kórház, mert online aukción vásárolt

Első ízben döntött úgy Magyarországon egészségügyi intézmény, hogy a szükséges kórházi felszerelést online beszerzési aukció útján vásárolja meg, jelentős időt és pénzt megtakarítva ezzel. A kórház a Marketline online aukciós beszerzés szolgáltatását választotta, melynek lényege, hogy egy valós időben lezajló online árverésen a licitálók egymással versenyezhetnek az aukció szervezője által kiírt termék vételének elnyeréséért. Az árverés lényege, hogy a kiíró – a technikai feltételek meghatározása után – olyan nyitó árat ad meg, amelyhez képest a potenciális szállítók egyre alacsonyabb árat kínálva versenyeznek.

Jelen esetben a kórház először a hagyományos módon, papíron kérte be az árajánlatokat a megfelelő aneszteziológiai munkaállomásra. Ezután elindította a zártkörű, online beszerzési aukciót, amelyre három ajánlattevőt hívott meg. A kezdő árra az 59 percig tartó árverés ideje alatt 32 licit érkezett. Végül a nyitó árhoz képest 19 százalékkal, a papíron kapott ajánlatnál pedig 32 százalékkal olcsóbban kapta meg a berendezést, ami több millió forint megtakarítást jelentett a kórház számára.

A rendkívül kedvező áron történő adás-vétel egyébként egyáltalán nem ritka a Marketline elektronikus piacterén, ahol beszerzési, illetve eladási aukciók szervezésére egyaránt lehetőség nyílik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalatok átlagosan a terméktől, szolgáltatástól függően 10-15 százalékos megtakarítást érhetnek el a hagyományos úton beérkezett legjobb ajánlataikhoz képest, de ahogy a fenti példa is mutatja, nem ritka a 30-40 százalékos árcsökkenés sem. A rendszer használatához semmilyen technikai feltétel nem szükséges, a felhasználónak mindösszesen internet-elérhetőséggel és egy e-mail címmel kell rendelkeznie.

Azóta történt

Előzmények