Egy, a francia elnök által megbízott szakértői csoport kimondta, hogy Franciaországnak korlátoznia kellene a gyerekek és a tinédzserek közösségi média- és okostelefon-használatát – mivel egyre nő a globális aggodalom, hogy ezek negatívan hatnak a fiatalokra.
A szakértők szerint a 11 év alatti gyerekektől el kellene tiltani a mobilt, az internetképes okostelefont pedig el kellene tiltani a 13 év alattiaktól. A közösségi médiás appokat 15 éves kor alatt kellene betiltani, a 15 év fölötti kiskorúaknak is csak az etikusnak minősített platformokra szabadna hozzáférést adni. A besorolásról a törvényhozóknak kellene dönteni.
Macron elnök még januárban ígérte meg, hogy szigorúbban szabályozna a gyerekek képernyőidejét és közösségi médiázását. Törekvésével párhuzamosan globálisan is nő a szülők, pszichológusok és politikusok felháborodása az új technológiák kapcsán, amelyek a gyerekeknek több kárt okoznak, mint hasznot.
Tavaly az USA tiszti főorvosa már kimondta, hogy a közösségi média súlyos károkat okozhat a fiatalok mentális egészségében, továbbá felszólította a tech cégeket, hogy vigyázzanak a kritikus korban lévő gyerekek agyi fejlődésére.
A francia szakemberek kedden tájékoztatták az elnököt az eredményeikről. Új törvényekről, időpontokról nincs hír, és arról sem, hogy mennyire követnék a szakemberek ajánlásait. Alapvetően azt javasolják, minden lépés a tech cégekkel szembeni szigorítás irányába menjen, mert elsősorban ők felelősek a kialakult helyzetért.
Kimondták azt is, hogy a túl sok képernyőidő hat a gyerekek alvására és elősegíti a gyerekkori elhízást – a közösségi média pedig idegességhez és depresszióhoz vezethet.