Elhalasztották az azonnali átutalás bevezetését

Habár a kétségek ellenére szinte mindenki biztosra vette a rendszer júliusi indulását, most a halasztás mellett döntöttek, csak jövő év márciusára várható a teljes, éles üzem.

A Magyar Nemzeti Bank oldalán jelent meg az a közlemény, mely arról szól, hogy a törvényben meghatározott időpontban ugyan elindul a szolgáltatás korlátozott mértékben, a lakosság azonban csak tavasszal számíthat az öt másodperces utalásra.

Mint írják, az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal. Ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.

Arra hivatkoznak, hogy a „példa nélküli beruházás a hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli, ezért a jegybank folyamatosan nyomon követte a pénzforgalmi szolgáltatók felkészülését. Ennek fényében indokolt, hogy a vonatkozó rendeletben meghatározott 2019. július 1-i időpontban csak a rendszer éles próbaüzeme induljon meg, a lakossági és vállalati ügyfelek számára pedig a teljes indulásra egy későbbi időpontban kerüljön sor.”

Hangsúlyozzák, hogy az „MNB és a GIRO Zrt. oldaláról az infrastruktúra teljes mértékben készen áll az éles üzemi működésre, ugyanakkor a piaci szereplők oldalán azonosított kockázatok miatt a Pénzügyi Stabilitási Tanács 2019. május 28-i ülésén úgy döntött, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása, az elektronikus fizetésbe vetett bizalom megőrzése és a szolgáltatással tervezett ügyfélélmény elérése érdekében az ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.”

A döntést megalapozó rendeletmódosítás értelmében a 2020. március 2-i határidőre minden érintett pénzforgalmi szolgáltatónak teljes funkcionalitással készen kell állnia a szolgáltatás nyújtására.

Azóta történt

Előzmények