Több apróbb újdonság
Az előző verzióval ellentétben a Firefox 30 újdonságai szerényen meghúzódnak a háttérben. Az első érdekesség az Oldalsáv gomb megjelenése, amely a menü testreszabásával kirakható a menübe és a eszköztárra is. Ez a változtatás egy érdekes trend megfordulását hozza, hiszen az oldalsáv már legalább 10 éve része volt a Firefox böngészőnek és elődjének, a Netscape különféle verzióinak is. Ugyanakkor a monitorok „szélesedésével” illetve a SocialAPI használatával újra lett létjogosultsága az oldalsávok aktívabb használatának. A megújult oldalsávokat alkalmazhatjuk az előzmények és könyvjelzők megtekintésére (mint régen), valamint a SocialAPI és a Kiterjesztések megjelenési felületeként is.
Globális, a biztonságot érintő változtatás, hogy a böngészőbe települt bővítmények – egy kis körtől eltekintve (amelyek kedvezményezet listán vannak, például: Unity, Jabber, McAfee Scan, észt személyigazolvány, Skype, VidyoWeb stb.) – nem indulnak már el automatikusan, hanem csak a bővítmény igénylő tartalom helykitöltőjére kattintva. Évek óta tart a trend, hogy a haladó böngészők csökkentik a bővítményektől való függést. Teszik ez mind biztonsági, mind kényelmi szempontok miatt, hiszen a bővítmények nagy része már leváltható a böngészőbe natívan fejlesztett szolgáltatások segítségével.
Linuxot használók minden bizonnyal örömmel nyugtázzák, hogy a GStreamer 1.0 támogatásával a H.264 tömörítésű videóanyagok és az MP3, valamint a AAC tömörítésű hanganyagok alapból lejátszhatóvá váltak a pingvines rendszeren.
További újdonság
- Mac OS X: keresés a kijelölt szöveg alapján: Cmd+E
Fejlesztői újdonságok
A fejlesztőknek szóló újdonságok a Mozilla Developer Network vonatkozó cikkében található.
Általános újdonságok a mobil verzióban
- Webtartalmak megjelenítése a kezdőképernyőn a Home Feeds kiterjesztés segítségével
- Gyors megosztás lehetőség a helyi menüben
- Új támogatott nyelvek
- Ismét működő MP4 videólejátszás
Letöltés
A legújabb Firefox továbbra is Windows, Linux és OS X operációs rendszerekre tölthető le, szokás szerint magyar nyelven is. A most kiadott verzió fejlesztéseiről a kiadási megjegyzésekben lehet olvasni, a közzétett biztonsági hirdetményeket pedig itt lehet elolvasni.
Frissült az androidos Firefox is, amelyről szintén közzétettek kiadási megjegyzéseket a fejlesztők.
A böngészőplatformot érintő változások szintén részei az androidos kiadásnak. Teljes változáslista.
Az új Thunderbird is letölthető: megjelent hibajavítások listája és a közzétett biztonsági hirdetmények.
A SeaMonkey 2.27-es verziója még nem elérhető. A SeaMonkey aktuális verziója innen érhető el.
Újdonságok a következő verziókban: www.slideshare.net/KAMI911/5-firefox-veggmb