Tíz csapat jutott be az MTA középiskolai tanulmányi versenyének döntőjébe

A középiskolák háromfős diákcsapatai a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat március 4-én az Akadémia székházában Budapesten – közölte az MTA.

Az MTA közleményében felidézték, hogy az Akadémia középiskolai Alumni Programjának keretében szervezett tanulmányi versenyen (verseny.mta.hu) 686 hazai és határon túli csapat indult, ebből 152 jutott a második fordulóba, ahol a tesztkérdések mellett már egy esszét és egy saját gyártású rövid videót is be kellett küldeniük a diákoknak.

Az esszében egy projekttervet kellett kidolgozniuk részletes indoklással és költségvetéssel arra, hogyan költenének el 20 millió forintot annak érdekében, hogy iskolájuk működése környezetbarátabb, fenntarthatóbb legyen. A maximum 2 perces videóban egy, a verseny témájához kapcsolódó fogalmat kellett közérthetően elmagyarázniuk. Ezeket a feladatokat végül 117 csapat teljesítette a rendelkezésre álló egy hónap alatt, és rengeteg kiváló tartalom született.

Az MTA tájékoztatása szerint döntőbe jutott a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium; a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola; a Budapesti Gazdasági SZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum; a győri In Pollutio - Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola,Gimnázium és Kollégium; a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium; a Gödöllői Református Líceum Gimnázium; a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium; a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, és a budapesti Szent István Gimnázium csapata.

A döntő március 4-én 10.30-kor kezdődik az MTA Székházban. A körülbelül 3 órásra tervezett programot élőben közvetíti az MTA YouTube-csatornája a https://www.youtube.com/c/MTA1825/featured címen.

A tíz csapatot és felkészítő tanáraikat az Akadémia látja vendégül, és a döntő előtti napon közös programot szervez számukra. Minden döntős csapat minden tagja egy értékes tabletet vihet haza, felkészítő tanáraik pedig ajándékutalványokat kapnak. A győztes csapat tagjai és felkészítő tanáruk európai tanulmányúton vehetnek részt, amelynek során magyar kutatók vezetésével meglátogatják a CERN-t és a Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőművet, az ITER-t. A verseny döntőbe nem jutó résztvevői között értékes ajándékokat sorsoltak ki a szervezők.stületének mintegy 1700 tagja jelentkezett a programra.

Az MTA az Alumni Programon keresztül kitüntetett figyelmet szentel a klímaváltozás és a fenntarthatóság problémájának. A szakterület kutatói által kidolgozott, folyamatosan bővülő tartalomcsomag videókkal, infografikákkal, szöveges segédanyagokkal és szakirodalmi forráslistákkal segíti a téma alapos megismerését, valamint a tanulmányi versenyre való felkészülést – írták a közleményben.

Azóta történt

Előzmények