Netes multimilliomos a netvilág számkivetettjeiért

A múlt héten az új technológiai programot bejelentő brit kormányfő mellett feltűnt David Cameron oldalán a kilencvenes évek végén lezajlott netes forradalom egyik legmarkánsabb egyénisége, Martha Lane Fox, a lastminute.com társalapítója is, aki nagyszabású tervezettel támogatja az új koncepciót – adta hírül a Népszabadság londoni tudósítója.

A jótékonyságáról, szociális elkötelezettségéről is ismert üzletasszony bejelentette, hogy tízmilló olyan brit polgárt kíván „elvezetni a digitális 21. századba”, akik eddig különféle okok miatt hátrányt szenvedtek. Martha Lane Fox olyan emberekről beszélt, akik közül hatmillió a 65 éven felüli, négymillió pedig a legalacsonyabb fizetési kategóriába tartozik.

Lane Fox külön kiemelte, hogy nem „kiberőrültség” az elképzelése, mivel meggyőződése szerint nincs olyan terület, melyen az internet ne javítaná az életminőséget. A terv az, hogy Nagy-Britannia a világ első teljesen „bevilághálózott” országává váljon. Egy Price-WaterhouseCoopers-statisztikára hivatkozva Lane Fox azzal érvel, hogy ez évi 22 milliárd font hasznot hozna a nemzetgazdaságnak. Ami az egyes embereket illeti, szerinte az internettől valamilyen oknál fogva tartózkodók átlagosan 560 font megtakarítástól esnek el. Az álláskeresők esélyei tíz százalékkal javulnak, ha kiismerik magukat az online világban.

Jelenleg a statisztikák szerint a webet naponta 30 millió brit használja, az üzletasszony 2012 végére ezt a számot szeretné tízmillióval megnövelni, mégpedig úgy, hogy már ez év decemberéig digitális felelősöket nevezne ki minden önkormányzatba, munkaközvetítő irodába és közkönyvtárba. Javasolja, hogy a legkorszerűbb számítógépekkel felszerelt iskolák éjszakánként nyissák ki kapuikat az alacsony jövedelemmel rendelkező családok előtt, akik nem engedhetik meg maguknak az internet otthoni használatát.

A technológiai kiáltvány nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg élesre váltott a raceonline2012.org portál, mely vállalatokat, jótékonysági intézményeket, filantrópokat szólít meg, hogy felajánlásaikkal tegyék lehetővé a hangzatos terv megvalósulását. A valójában már két hónappal korábban elindított kezdeményezéshez máris négyszáz partner csatlakozott – köztük olyan világcégek, mint a BT –, akiktől Lane Fox nem pusztán pénzt, hanem ötleteket is vár.

A kiáltványt némileg ellenpontozza, hogy a kormányzat bejelentette: egyelőre nincs esélye annak, hogy 2012-re megvalósítsák a minden polgárt elérő, minimálisan 2 megabites digitális közmű koncepcióját, ezért három évre elhalasztották e célkitűzés elérését.

Azóta történt

Előzmények