Egy korábbi hír, a Times Online tudósítása kapcsán már beszámoltunk arról, hogy Nagy-Britanniában igen nagy érdeklődéssel várták azt a jelentést, melyet Lord (Stephen) Carter távközlési miniszter vezetésével készítettek.
Ez az elemzés és javaslatcsomag – pontosabban annak első változata, a végleges júniusra készül el – tegnap napvilágot látott, s az iparágat és a digitális társadalmat érő kihívásokra válaszokat kínáló kormányzati tervek szinte azonnal komoly kritikák kereszttüzébe kerültek.
Lord Carter és csapata a 86 oldalas, Digital Britain című jelentésben súlyos kijelentéseket tettek. Az egyik legfontosabb program és ígéret, hogy 2012-re minden brit otthonban lesz széles sávú internetkapcsolat (jelenleg 60 százalékos az ellátottság), s szeretnék elérni, hogy a brit kereskedelem húsz százaléka ekkor már online módon folyjon. A főképp ellenzéki politikusok által kritizált terv az ellenzők szerint azonban nem tartalmaz konkrét stratégiát, csak nagyhangú (és időnként téves) kijelentéseket, s megemlítik, hogy Nagy-Britannia jelentősen le van maradva a széles sáv terén például Franciaországhoz, Skandináviához vagy Németországhoz képest a maga 3,6 Mb/s-os átlagos hozzáférésével. Az elégedetlenek szerint ezen az állapoton jelentésekkel, bizottságokkal, ötleteléssel nem lehet változtatni – annál is inkább, mivel a tervezet a 2 Mb/s sebesség elérését tűzte ki célul… (Az egyik független elemző megemlítette, hogy egy olyan világban, ahol egyre gyakoribb az 50 Mb/s-os ajánlat, nevetséges az ilyen alultervezés. Lord Carter erre azt válaszolta, hogy irreális 10, 20 vagy több Mb/s-os átlagsebességgel számolni, kezdetnek megfelelő a teljes lefedettség 2 Mb/s-al.)
A brit elemzők szerint a kormánynak feltétlenül lépnie kell, mert ha a jelentésben megfogalmazott cél, a teljes ellátottság nem teljesül, Nagy-Britannia végleg leszakad e téren.
Az illegális letöltésekkel kapcsolatban is megfogalmazott Lord Carter jelentése javaslatokat, s ezekből kiderül, hogy valóban lemondtak a törvénysértő módon tartalmakat letöltők lekapcsolásáról, ám azt törvénybe kívánják foglalni, hogy a szolgáltatók figyelmeztessék ezeket a felhasználókat, illetve a kiadók kérésére adják ki személyes adataikat. Azt is javasolják, hogy a szolgáltatók és a médiacégek által befizetett adóból egy olyan szervezetet hozzanak létre („rights agency”), mely fellépne az internetes kalózkodás ellen, például olyan technológiák kidolgozásával, melyek lebuktathatnák a törvénysértőket.
E javaslattal a kiadók brit képviselői nem igazán elégedettek, számukra szimpatikusabb lenne a „három dobásod van” („three strikes”) gyakorlata, mely a második figyelmeztetés után a kapcsolat megszakításával büntetné a sorozatosan jogot sértőket (Új-Zéland után Írországban is alkalmazni fogják ezt a módszert, s Franciaországban is a parlament előtt van ez a javaslat).
De elégedetlenek a további terheket felvállalni nem kívánó szolgáltatók is, akik szerint csak maga a levélben történő figyelmeztetés is milliókba kerülne az iparágnak.
