A harmadik generációs mobilkommunikációs szolgáltatásokra (UMTS) vonatkozó tendert augusztus 31-én írja ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) – jelentette be Kovács Kálmán, a tárca vezetője. Az UMTS-tenderen legfeljebb négy szolgáltató juthat frekvenciához. Kérdésre válaszolva Kovács Kálmán elmondta: szó sincs arról, hogy a jelenlegi három mobilszolgáltató bármelyikét is kizárják a tenderből. Ugyanakkor nem automatikusan közülük kerülnek majd ki a győztesek. A miniszter közölte: a frekvenciagazdálkodással összefüggő rendelet szerint nincsen arra kényszer, hogy az augusztus 31-i pályázatra jelentkezők számára kiadják mind a négy frekvenciát. A rendelet nem zárja ki, hogy akár további pályázatokat írjanak ki a tárgyban. "A cél, hogy a harmadik generációs piac többszereplős legyen, legalább annyira, mint a jelenlegi mobilpiac" – fogalmazott a miniszter. Az ajánlatok bírálata tél elején zárul le.
Azóta történt
-
A T-Mobile bízik a hazai UMTS sikerében
A vezető mobilszolgáltatónál átjárható lesz a régi és az új technológia.
Távközlés 5
Előzmények
-
A T-Mobile-Pannon-Vodafone trió versenytársat kap
Egy negyedik mobilszolgáltató jelenhet meg a magyar piacon.
Távközlés 50
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Aktív témák
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Politika
- Huawei P30 Pro - teletalálat
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Netfone
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- PlayStation 5
- További aktív témák...