Nem kötelező többé az üzlethelyiség az internetes kereskedőknek

Egy március 31-én életbe lépő törvénymódosítás következtében csökkenhetnek a csomagküldő kereskedők, így az elektronikus úton kereskedők (jellemzően a webáruházak) terhei, akiknek a korábbi rendelkezéssel ellentétben ezentúl nem lesz kötelező vevőszolgálati helyiséget fenntartaniuk. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tavaly nyáron kezdeményezte a kereskedelmi törvény ez irányú módosítását, ezzel reagálva a szakma részéről évek óta felmerülő igényre.

A korábban minden kereskedőre nézve kötelezően fenntartandó vevőszolgálati helyiségnek a legtöbb esetben nem volt érdemi funkciója: távértékesítésnél ugyanis valószínűtlen, hogy a fogyasztó személyesen reklamáljon az akár több száz kilométerre levő helyiségben, főként hogy a fogyasztók a távértékesítés során őket megillető jogaikat a kereskedővel való személyes találkozás nélkül is érvényesíthetik; például elállási joguk gyakorlásakor a hibás vagy nem kívánt terméket postán küldhetik vissza a kereskedőnek. A vevőszolgálati helyiség létesítése és fenntartása tehát nem szolgálja hatékonyan a fogyasztók védelmét, ám folyamatosan adminisztratív terhekkel és költségekkel jár a vállalkozások számára – mutat rá a GKM közleménye.

A törvény módosítása azért is időszerű, mivel az EU-s országok döntő többsége nem alkalmaz ilyen jellegű kötelezettséget a csomagküldő kereskedelem határokon átnyúló jellege miatt – különösen igaz ez az internetes kereskedelemre –, így a magyar vállalkozások versenyhátrányba kerültek.

A kizárólag csomagküldésre szakosodott kereskedőknek március 31-től ugyanakkor továbbra is meg kell felelniük a fogyasztók védelme érdekében létrehozott törvényi szabályozásoknak, különösen a távollevők között kötött szerződésekre és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó jogszabályokban foglalt fogyasztóvédelmi és tájékoztatási kötelezettségeknek.

Azóta történt

  • E-Business Symposium lesz Budapesten

    Szakemberek és sikeres vállalkozók lesznek az előadók.

  • A népharag elsöpri az internetadót?

    A gyakorlatilag egyöntetű szakmai és fogyasztói elutasításra talált tervezetet a minisztérium kénytelen felülvizsgálni.

  • A nagy webáruházbiznisz?

    Szeretnének keresni egyetlen nap alatt 1 millió forint tiszta profitot? Ha igen, akkor ne olvassa el cikkünket, mert erre nincs receptünk.

  • Megbuktak a hazai műszaki webáruházak

    Tíz vizsgált magyar internetes boltból kilenc nem tájékoztatja megfelelően, vagy átveri a vásárlókat – derült ki egy uniós ellenőrzés során. A biztos határozott fellépést ígér.