Nem robbantott a Cisco

A Cisco Systems a tegnapi New York-i tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentésében 28,5 százalékos eredménynövekedésről számolt be, ám a bevétel bővülési tempója kissé elmaradt a várakozásoktól. A Cisco üzleti évének októberben véget ért első negyedét a várakozásoknak megfelelően 1,4 milliárd dollár, részvényenként 21 cent nyereséggel zárta, az egy évvel korábbi 1,1 milliárd, illetve 15 cent után. Az árbevétel 17 százalékkal 5,97 milliárd dollárra emelkedett, miközben a piac valamivel több mint hatmilliárdos forgalmat várt. A tőzsdezárás utáni kereskedésben emiatt lejtőre is került a Cisco-részvények árfolyama, de az sem segített a kurzuson, hogy a cég a folyó negyedévre is az elemzői várakozások alatti árbevétel-prognózist tett közzé.

Azóta történt

Előzmények