Nevet vált a Számalk Kereskedőház

A korábban elkezdett átalakulási folyamat lezárása, valamint a Számalk név körül tapasztalható félreértések miatt a Cisco Systems, a Hewlett Packard, az IBM és a Microsoft termékeit forgalmazó Számalk Kereskedőház Rt. bejelentette, hogy a 2005. május 30-i közgyűlésen napirendre tűzi nevének megváltoztatását.

A korábban Számalk Rt. Disztribúció néven működő cég az elmúlt öt év során folyamatosan arra törekedett, hogy az ügyfelei, versenytársai és a piac számára is egyértelműen azonosítsa önmagát, piaci szerepét és céljait. A cég 2002 szeptemberében Számalk Kereskedőház Rt. néven önálló részvénytársasággá alakult, ám szembesülnie kellett azzal, hogy a többi, Számalk néven futó cég mellett tevékenységi köre és eredményei a piaci szereplők számára nem különülnek el egyértelműen, ezért markánsabb lépésekre szánta el magát önállósága hangsúlyozására. A cég 2004 novemberében megváltoztatta arculatát, amelyet már a saját, disztributor.hu márkanévre épített fel. Februárban aztán átalakította üzleti modelljét, majd ezt megerősítve fizikailag is különvált a Számalktól, amikor új irodába költözött a budapesti Infoparkban.

Az új elnevezést a már bejáratott disztributor.hu márkanévből hozzák létre. A névváltás véglegesítéséről a társaság május 30-i közgyűlése szavaz, azt követően kerülhet sor a cégbírósági bejegyzésre.

Azóta történt