Nevet változtat a Hewlett-Packard

Nem ritka, hogy egy céget az alapítóiról neveznek el, főleg, mert a vállalkozás jobbára róluk is szól. Talán meglepő, de a mai vezető IT mogulok is valamikor így, de legalábbis ilyen piciben indultak. Jó példa az IBM, amely ugyan semmilyen nevet nem rövidít, de mára az International Business Machines helyét végleg átvette. Pedig, 1890-ben Herman Hollerith biztos nem sejtette, hogy mit alapít.

A Silicon Graphics Incorporated mára csak simán SGI, de az Integrated Electronicsnál is jobban cseng az Intel, mint ahogy a Stanford University Network sem túlságosan ismert, míg a SUN már igen.

Nos, most a Hewlett-Packard válik visszavonhatatlanul HP-vá, minden hivatalos dokumentumon és a köztudatban egyaránt (bár ez utóbbi már most is kvázi így van). A HP név rövidebb, frappánsabb, és elszakad a két alapítótól, ami jogos elvárás is, hiszen az 1939-ben alapított cégbe azóta blokkok kerültek, mint legutóbb a Compaq, de 1982-ben a Texas Instrumentstől is jöttek páran (Rob Canion, Jim Harris és Bill Murto), és még sorolhatnánk.

A HP-t 1939-ben Bill Hewlett és Dave Packard alapította. Első termékük, egy audió oszcillátor egy amerikai garázsban készült. Az első vásárlóik között szerepelt az akkor még szintén lényegesen kisebb Walt Disney Studios, aki nyolc ilyen oszcillátort vett a Fantázia nevű filmjük készítéséhez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP