Négy cég pályázhat a digitális műsorszórásra

A földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetésére és a földfelszíni digitális rádiós hálózat üzemeltetésére kiírt pályázatra ajánlatot tevő valamennyi pályázó megfelelt a formai követelményeknek, így a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a pályázókat résztvevőként nyilvántartásba vette – jelentette be ma az NHH.

Háttér
A digitális átállást megalapozó, országos földfelszíni digitális televízió (DVB-T) és rádió (T-DAB) műsorszóró pályázatok tenderét az NHH az Országgyűlés eseti bizottságának jóváhagyásával, a februárban lefolytatott szakmai konzultáció tapasztalatait figyelembe véve tette közzé.
A televíziós pályázaton a digitális átállásról szóló törvény értelmében nem vehet részt olyan vállalkozás, vagy a vállalkozással irányítási viszonyban álló vállalkozás, amely előfizetőinek összesített száma a televíziós műsorterjesztési piacokon a digitális televízió műsorszóró hálózattal végzett műsorterjesztés kivételével meghaladja a háromszázezret, illetve olyan cég, amely Magyarország területén műsorszolgáltatást végez. A rádiós pályázaton nem vehet részt országos rádió műsorszolgáltató, vagy azzal irányítási viszonyban álló vállalkozás, az országos közszolgálati rádió és az országos rádió közműsorszolgáltató kivételével.
A pályázati kiírás szerint a nyertesek 12 évre szóló – úgynevezett multiplex – üzemeltetési jogosultságot szereznek. Az alkalmazott tömörítési eljárásról az üzemeltető dönthet, miként arról is, hogy a multiplexekre az előírt közszolgálati adások mellett milyen más tartalmak kerülnek majd fel, és ezeket (a televíziós multiplexek esetében) ingyenesen, vagy előfizetéses konstrukcióban teszi-e elérhetővé.
A pályázati kiírás szerint a földfelszíni rádiós, valamint a televíziós műsorszórásnak két multiplexen 2008-ban el kell indulnia, míg a nyertes a harmadik televíziós multiplexen mobil-TV (DVB-H) szolgáltatást is nyújthat. A másik két televíziós multiplexen a műsorszórás a jelenlegi analóg földfelszíni országos műsorszórás leállítása után indulhat be. Az Európai Unióban – és így Magyarországon is – a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania.
Mind a rádiós, mind televíziós multiplexeknek a hálózatok teljes kiépítése után a lakosság 94 százalékát kell elérnie. A rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége.

A nyilvántartásba vételről szóló döntés meghozatala előtt az NHH-nak azt kellett ellenőriznie, hogy a pályázók megfelelnek-e a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló kormányrendeletben, illetve a pályázati kiírásban foglaltaknak, valamint azt, hogy nem esnek-e a kizárást eredményező rendelkezések hatálya alá; illetve, hogy az előírt dokumentumok a hiánytalanul beérkeztek-e.

Az NHH megállapította, hogy mind a négy pályázat megfelel az előírások, így a hatóság valamennyi jelentkező résztvevőkénti nyilvántartásba vétele mellett döntött, mind a pályázati eljárást felügyelő országgyűlési eseti bizottság, mind pedig a kormányrendelet alapján létrehozott pályázati bizottság egyetértésével.

Az NHH által március 25-én kiírt tenderekre az április 24-ei határidőig összesen négy pályázat érkezett be. Az egy csomagban meghirdetett öt földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetésére az Antenna Hungária Zrt. és a Digital Broadcasting Kft., a VHF-sávban működő földfelszíni digitális rádiós műsorszóró hálózat üzemeltetésére pedig az Antenna Hungária Zrt. és a Magyar Rádió Zrt. pályázik.

Az ajánlatok formai áttekintésére 15 nap állt az NHH rendelkezésére. A nyilvántartásba vett pályázatok tartalmi elbírálása most kezdődhet el. A pályázat eredményhirdetésére a parlamenti bizottság jóváhagyása után, 2008 augusztusában kerülhet sor.

Amennyiben a pályázat eredményesen zárul, akkor a televíziós, illetve a rádiós tender nyertese még az idei évben megkezdheti Magyarországon a jelenlegi analóg műsorszórásnál lényegesen korszerűbb, több új szolgáltatást és nagyobb tartalom választékot kínáló digitális földfelszíni televíziós és rádiós műsorszórást.

A földfelszíni digitális televíziózás az NHH reményei szerint erősíti majd a versenyt a televíziós piacon, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar háztartások azon mintegy 20–25 százaléka, amely jelenleg csak szoba-, vagy tetőantennával néz televíziót, a jelenleg elérhetőnél sokkal szélesebb műsorkínálathoz juthasson hozzá.

Azóta történt

Előzmények