A mobiltelefongyártó Nokia bejelentette, hogy nem állapodott meg az amerikai Apple Computer Inc.-vel, így ez utóbbi iTunes zeneszoftvere nem lesz beépítve a finn cég N91-es modelljébe. Megállapodás ugyan nincs a két vállalat között, de az új Nokia-modellben lehetőség van arra, hogy az iTunes-t, illetve az ehhez hasonló programokat futtatni lehessen rajta. A Nokia azzal magyarázta a megállapodás elmaradását, hogy biztosítani szeretnék fogyasztóiknak, hogy maguk választhassák meg, milyen szoftverrel játszák le zeneszámaikat. Az N91-es modell 4 gigabájtos memóriával rendelkezik majd, és így több ezer zeneszám elraktározására lesz képes.
Azóta történt
-
Mobil-robbanásra számít a Nokia
Akár már idén kétmilliárdra nőhet a mobil-előfizetők száma.
Távközlés 0
Előzmények
-
Ősztől már videókat is játszanak az iPodok?
Zenés videoklipekkel teremtene piacot az új lejátszóknak az Apple.
Tech 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen