Gyengült a Nokia, mégis felülmúlta az Ericssont

A hálózati eszközök piaca lefelé tart jelenleg, de úgy tűnik, a Nokiánál jobban kezelték a helyzetet, mint a konkurenciánál.

A Nokia ma tette közzé a harmadik üzleti negyedév eredményeit, és ezek szerint bár az egy évvel korábbihoz képest a húzóágazatban, a hálózati üzletágban mind az árbevétel, mind a profit is csökkent, mégsem panaszkodhatnak, mivel jóval felülteljesítették az elemzői várakozásokat, illetve megelőzték a nagy versenytársat, az Ericssont, és ebben nagy szerepe volt az Alcatel-Lucent felvásárlása utáni költségcsökkentésnek (az egyesülés utáni elbocsátásokkal és átszervezésekkel 2018-ig 1,2 milliárd eurós megtakarítás a cél).

A részletes jelentés szerint az üzemi eredmény az egy évvel korábbihoz képest 18 százalékkal, 556 millió euróra apadt, de ez is messze több, mint a várt 430 millió euró. A vállalatcsoport eladásai 7 százalékkal csökkentek (5,95 milliárd euróra), a hálózati eszközök forgalma 12 százalékot esett, 5.32 milliárd euróra. Ugyanakkor ez utóbbinál sikerült a bruttó nyereséghányadot 7,6-ról 8,1 százalékra növelni. Így a vállalat a körülményeket figyelembe véve igen elégedett lehet, mivel a hálózati piac az elemzők szerint lejtmenetben van, ám a Nokia a hatékonyságnöveléssel jobban reagált a keresletcsökkenésre, mint a nagy konkurencia, az Ericsson.

Mind az elemzők, mind a Nokia vezetői úgy ítélik meg, hogy a kereslet esése tovább folytatódik az év hátra lévő részében, sőt a negatív csúcsot csak jövőre éri el.

Előzmények

  • Tervezői prototípus fázisban a Nokia várható készüléke

    Egyre több (fél)információ kerül elő a Nokia várható androidos készülékeiről, amivel a nagy múltú márka újraalapozását kísérlik meg a piacon.

  • A Nokia IoT-pályázatot hirdet

    A Nyílt Innovációs Kihívás 2016 a a hálózatba kapcsolt gépjárművek, digitális egészségügy és egyéb ágazatok terén keresi a fejlesztőket.

  • A kognitív mobilhálózatok lehetőségeit kutatta a Nokia és a BME

    Egyre nagyobb a terhelés a szolgáltatók hálózatain. Valós idejű, önálló erőforrás-optimalizáció alkalmazását javasolja a konzorcium.