Növelte árbevételét az első félévben a GTS-Datanet

A GTS-Datanet ma nyilvánosságra hozta 2007. első féléves pénzügyi eredményeit. A cég árbevétele meghaladta a 7 milliárd forintot (27,5 millió eurót), amely 14 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az EBITDA közel változatlan, 1,1 milliárd forint (4,3 millió euró) volt.

A GTS-Datanet hagyományosan fő profiljának számító üzleti adatszolgáltatásból származó bevételek kiugró mértékben, 21,5 százalékkal emelkedtek, és a hangszolgáltatásból származó bevételek is a piaci átlagot meghaladó mértékben, 11 százalékkal nőttek. Az internetszolgáltatásból származó bevételek 12,4 százalékkal magasabbak, mint 2006 első félévében.

„Az idei év első felében a vezetékes távközlési piac átlagos növekedését meghaladó ütemben, 14 százalékkal nőtt cégünk árbevétele, ami megfelel várakozásainknak. Terveink szerint 2007-et az elmúlt évekhez hasonlóan ismét 10-15 százalékos árbevétel-növekedéssel zárjuk majd” – mondta Szathmári Géza, az alternatív szolgáltató ügyvezető igazgatója.

A GTS-Datanet anyavállalata, a GTS Central Europe szintén elégedett volt első féléves teljesítményével. A Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában működő GTS cégcsoport konszolidált bevétele meghaladta a 192 millió eurót, amely megegyezik az előző év azonos időszakának eredményével. Az EBITDA 20 százalékos növekedéssel elérte a 34,5 millió eurót. Az EBITDA jelentős mértékű növekedése nagyrészt a cseh leányvállalat, a GTS Novera eredményeinek köszönhető.

Azóta történt

Előzmények