Nyomtatók és számítógépek után is lehet szerzői jogdíjat szedni

A német közös jogkezelő szervezet (Verwertungsgesellschaft Wort – VG Wort), illetve nyomtatókat gyártó cégek (Kyocera, Epson Deutschland GmbH, Xerox GmbH, Canon Deutschland GmbH. Fujitsu Technology Solutions GmbH, Hewlett-Packard GmbH) egyesített közös ügyében hozott döntést az Európai Bíróság, és kimondták, hogy a szerzői jogi védelem alatt álló művek többszörözésének ellentételezésére szolgáló díj a nyomtatók és a számítógépek forgalmazására is kivethető – számolt be az ítéletről a Jogi Fórum. Ugyanakkor a tagállamok széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az ezen – a szerzőket az engedélyük nélküli többszörözés miatt érő hátrány ellentételezésére szolgáló – díjazás megfizetésére kötelezett személy meghatározásánál, monda ki a bíróság.

Előzmények

Az uniós jog értelmében a tagállamok főszabály szerint biztosítják a szerzők és szomszédos jogi jogosultak számára műveik vagy más, jogi védelem alatt álló teljesítményeik tekintetében a többszörözés engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát. Ugyanakkor a tagállamok e kizárólagos jog alól kivételeket, illetve korlátozásokat állapíthatnak meg. Így többek között engedélyezhetik például a magáncélra történő másolást, illetve a papíron vagy hasonló hordozón történő, valamely fotómechanikai vagy ehhez hasonló hatású eljárással végzett többszörözést. Annak a tagállamnak, amely él e lehetőséggel, ugyanakkor ezt úgy kell tennie, hogy ilyen esetben a szerzők „méltányos díjazásban” részesüljenek. E díjazás célja kárpótolni a szerzőket a műveiknek engedélyük nélkül készített, magáncélú másolatai miatt érő hátrányért.

A német szövetségi bíróságnak (Bundesgerichtshof) a fent említett peres eljárásokban kell döntést hoznia, amelyek tárgya a szerzői jogi védelem alatt műveknek eszközök láncolata – többek között nyomtatók és személyi számítógépek – segítségével készített másolatai után fizetendő méltányos díjazás, főként olyan esetekben, amikor e készülékeket egymással összekötve használják. E peres eljárásokban a VG Wort azt kéri, hogy fentebb felsorolt cégeket kötelezzék arra, hogy azok az ő részére adjanak tájékoztatást a 2001 óta értékesített nyomtatók mennyiségeiről és fajtáiról. Ezenfelül a VG Wort azt kéri, hogy az említett bíróság állapítsa meg, hogy a Kyocerának, az Epsonnak és a Xerox-nak díjazást kell fizetnie az ő részére, a Németországban 2001 és 2007 között értékesített személyi számítógépekre, nyomtatókra és/vagy plotterekre kivetett díj formájában. E perek miatt fordult a szövetségi bíróság az uniós testülethez, hogy jogértelmezési útmutatást kérjenek.

Bevezethető az új jogdíj

Ítéletében a Bíróság az előterjesztett kérdésre azt a választ adta, hogy a „fotómechanikai vagy ehhez hasonló hatású eljárással végzett többszörözés” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a nyomtató és személyi számítógép segítségével készített többszörözéseket olyankor is, amikor e készüléket egymással összekötik. Ilyen esetben a tagállamok bevezethetnek olyan rendszert is, amely szerint a méltányos díjazást a műveknek vagy más, jogi védelem alatt álló teljesítményeknek egy adott hordozóra történő másolásának egységes folyamatát önálló módon lehetővé nem tevő készülékekkel rendelkező személyek fizetik meg, amennyiben e személyek át tudják hárítani e díjat az ügyfeleikre, feltéve, hogy az ilyen egységes folyamat következtében a szerző által elszenvedett hátrány ellentételezéseként járó méltányos díjazás teljes összege nem tér el lényegesen az egyetlen eszköz segítségével végzett többszörözésre meghatározott díjtól. Némileg egyszerűbben: az Európai Bíróság feltételekhez kötve ugyan (láthatóan a céges beszerzésekre utalnak), de lehetségesnek és jogszerűnek látja a nyomtatókra és a számítógépekre kivetendő szerzői jogdíjat is.

Egyébként, a bíróság megállapítja, hogy egy esetleges olyan cselekménynek, amellyel a jogosult engedélyezte művének vagy más, jogi védelem alatt álló teljesítményének többszörözését, nincs semmiféle kihatása a méltányos díjazásra.

A bíróság ezenfelül pontosítja, hogy az engedély nélküli többszörözés megakadályozását vagy korlátozását szolgáló műszaki intézkedések alkalmazásának hiánya nem vonhatja maga után a magáncélú másolatok után fizetendő méltányos díjazásra való igény megszűnését. Ugyanis, ezen intézkedések szerzők általi alkalmazása önkéntes jellegű. Ugyanakkor az érintett tagállam a díjazás konkrét szintjét függővé teheti e műszaki intézkedések alkalmazásától vagy azok elmulasztásától, annak érdekében, hogy a jogosultakat hatékonyan ösztönözze azok megtételére, és hogy ezáltal a jogosultak önként is hozzájáruljanak a magáncélú másolat kivételének megfelelő alkalmazásához. Némileg egyszerűbben: a szerzőnek akkor is jár a jogdíj, ha nem igyekszik megvédeni produktumát a másolástól.

Végezetül, a bíróság az előterjesztett kérdésre azt a választ adta, hogy a vonatkozó szabályozás – egy 2001. június 22‑én hatályba lépett irányelv, amelyet a tagállamoknak legkésőbb 2002. december 22‑éig kellett átültetniük belső jogukba – nem alkalmazandó a művek és más, jogi védelem alatt álló teljesítmények ezen időpontot megelőzően történt különböző felhasználásaira.

Azóta történt

Előzmények