A világszerte egyre népszerűbb Opera Mini böngészőalkalmazás kínai felhasználói néhány napig úgy érezhették, beköszöntött az online szabadság korszaka: a Java-bázisú szoftver segítségével a mobilról netezők ugyanis megkerülhették a Nagy Tűzfalnak nevezett kormányzati cenzúrarendszert, melynek feladata a népköztársaság területéről indított szörfölések szűrése, korlátozása. Szigorúan tiltott például a Facebook közösségi oldal látogatása, viszont az Opera Mini nemrégiben kiskaput nyitott a netezőknek.
A szoftver az internetes adatforgalmat olyan tömörítőszerverek igénybevételével kezeli, melyek nem Kínában találhatóak, ennél fogva a Nagy Tűzfalat sem telepítették fel rájuk, így az ország polgárai szabadon kóborolhattak a neten – egészen a múlt hétvégéig. Ekkortól ugyanis az Opera megkezdte az ügyfelek áttérítését a nemzetközi verzióról a korlátozott kínai változatra, így visszaállt a rend, érvényesültek a helyi szűrési feltételek: volt Facebook, nincs Facebook.
A norvég vállalat megerősítette a sajtóhíreket a szolgáltatási rendszer módosításáról, de azt nem közölte, saját döntést hoztak vagy a népköztársaságból érkező nyomásgyakorlásnak tettek-e eleget. Statisztikák szerint az Opera Minit már közel 40 milliónyian használják világszerte, a kínai ügyfelek száma pontosan nem részletezett; annyit tudni, a böngészőt Oroszországban, Indonéziában, Indiában, Kínában, Ukrajnában, Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban, Nigériában, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban használják a legtöbben.
„Nem félünk az internettől”
„Sok embernek az a téves benyomása támadhat, hogy a kínai kormány fél az internettől. Valójában ennek pontosan az ellenkezője igaz” – ezt még márciusban nyilatkozta a kínai külügyminisztérium szóvivője a sajtónak. A politikus szerint Kína 300 milliós internethasználói bázisa és a 100 millió blog megmutatja, hogy „a kínai internet eléggé nyílt, de ugyanakkor törvény általi szabályozásra is szorul, így biztosítva a káros információk terjesztésének meggátolását és a nemzet védelmét.”
Természetesen nem az Opera Software az első és egyetlen cég, amelyik maradéktalanul elfogadja a kommunista állam netes protokollszabályait. Júniusban a Google az úgynevezett Suggest eszközt (ajánló; amikor elkezdünk begépelni egy keresőszót, akkor a program felajánl olyan kifejezéseket, amelyeket nagy valószínűséggel felhasználhatunk) távolította el a kínai oldalakról, mert a kormány azzal fenyegette meg a céget, hogy szankciókat fognak alkalmazni a vállalattal szemben. Az óriáscég folyamatosan azt nyilatkozza: a kínaiaknak jobb egy cenzúrázott kereső, mint ha a Google nem lenne jelen az országban.
Az Opera is lefeküdt Kínának
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Opera Software
Azóta történt
-
Szárnyal az Opera Mini
Már több mint 40 millióan használják világszerte a mobilos böngészőt.
Közösségi média 7
-
Visszakapják az internetet az ujgurok
Kína legnagyobb tartományában a júliusi zavargások óta gyakorlatilag csak régiós intranet működött.
Mérleg 11
-
Online pornó Kínában: egyenes út a börtönbe
2009-ben négyszer annyi személy ellen indult eljárás tiltott pornográf cselekmények miatt Kínában, mint egy évvel korábban.
Mérleg 14
-
Minden netezőt regisztrálnak és nyomon követnek
A fehérorosz elnök megelégelte, hogy még létezik a szabad beszéd az állam polgárai között, ezért igyekszik az internethasználatot is megregulázni.
Társadalom 39
Előzmények
-
Betiltották a Windows XP-t Kínában
Betűtípusokat használtak jogtalanul. A Microsoftot aligha fogja csődbe vinni a döntés, melynek inkább az üzenete kellemetlen.
Mérleg 52
-
Bemutatták Kína új szuperszámítógépét
A távol-keleti állam csúcsmasinája elviekben a világ negyedik legerősebb informatikai rendszere.
Tech 27
-
A kínai iskolák sunyiban törlik a pornószűrőt
Habár a szabályozás szerint a nyilvános helyeken, az oktatási intézményekben kötelező, az érintettek szép csendben törlik a programot.
Társadalom 10
-
Az Opera Mini a császár
A roppant népszerű GetJar jelentése szerint csúcsot döntött az Opera mobilos böngészője.
Szoftver 9
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Tarr Kft. kábeltv, internet, telefon
- BMW topik
- Xiaomi 11 Lite 5G NE (lisa)
- Mobil flották
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Napelem
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Le Mans Ultimate
- További aktív témák...