Mi az a felhőmester?

A szegmensben érdekelt Oracle felmérése szerint feltörekvőben van egy új vállalati réteg, az úgynevezett „felhőmesterek” csoportja.

A vállalat megbízására a Longitude által kivitelezett globális felmérésében mintegy 730 informatikai szakértőt kérdeztek meg. Ebből kiderül, hogy a haladó szemléletű vállalatok egy nemrég megjelent, kisebb csoportja, az ún. „felhőmesterek” olyan szintű fejlettséget értek el a felhőszolgáltatások terén (átlagosan 70% vagy annál is több alkalmazásukat emelték a felhőbe), hogy teljesítményük jóval meghaladja versenytársaikét.

Új varázspálca?

A felmérés szerint a válaszadók 12%-át jelentő felhőmesterek sokkal inkább az adatokra támaszkodnak, innovatívabbak, továbbá az ügyféligényekre is sokkal gyorsabban, relevánsabb és agilisabb módon tudnak reagálni. A felhőmesterek a legnagyobb növekedést érték el a teljesítmény és a versenyképesség terén. Ezek a vállalatok képesek maguk mögött hagyni versenytársaikat, ezzel jelentősen megosztva az iparágakat, amelyekben működnek.

Megállapítják, hogy a lemaradók szimplán próbálnak felzárkózni, annak ellenére, hogy többségük rendelkezik felhőstratégiával, és annak bevezetése folyamatban van vállalataiknál. Érdekes módon a megkérdezett IT-szakemberek több mint harmada (35%) állította, hogy teljesen kiforrott és nagyrészt bevezetett felhőstratégiával rendelkezik, közülük viszont csupán 18% sorolható a felhőmesterek táborába. Ez az arány az értékelés szerint jól mutatja a különbséget a között, hogy a vállalatok mit állítanak magukról, és hogy valójában miként működnek. Magáról a felhőstratégiáról még többen (43%) állították, hogy jól haladnak annak bevezetésével, ezzel szemben a válaszadók ötöde arról számolt be, hogy a felhőstratégia fejlesztéssel még gyerekcipőben járnak.

Más területek

Az Oracle kutatásából az is kiderül, hogy a vállalatok igyekeznek az új évben kihasználni az új, innovatív technológiákban rejlő lehetőségeket, mint pl. a mesterséges intelligencia (AI), a gépi tanulás vagy az automatizáció.

Az IT-vezetők több mint negyede úgy vélekedett, hogy az automatizációnak fontos szerepe van üzleti szempontból, és csak másodsorban említették annak jelentőségét, hogy a vállalat képes legyen többplatformos szolgáltatásokat nyújtani. Az IT-vezetők ötöde tartotta fontosnak a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást a vállalatán belül.

Ugyan a válaszadók közel kétharmada egyetértett abban, hogy a felhő segítségével a vállalatok képesek jobban kiszolgálni az ügyféligényeket, magasabb szintű együttműködést, skálázhatóságot és agilitást tesz lehetővé, de a biztonsággal kapcsolatos félelmek továbbra is jelen vannak. A felmérésben megkérdezettek körülbelül 54%-a érzi úgy, hogy súlyos biztonsági kérdéseket vet fel az IT-folyamatok és -adattömegek felhőbe való helyezése. Ezzel szemben 72% szerint az alkalmazások nagyobb biztonságban vannak a felhőben, mint korábban.

Akiket az adat vezérel

Az elemzési képességek terén a felmérés szintén éles különbséget mutat azon vállalatok között, akik fejlettebb, illetve kevésbé fejlett felhőtechnológiával élnek. Az előbbiek 60%-a állította, hogy sokkal könnyebben elemez bármilyen típusú adatot, és jelentős előnyei származnak a gépi tanulásra alapozó automatizációból és vizualizációból, míg a felhőt kevésbé kiaknázó cégeknek csak egyharmada tapasztalta ezt.

Nyolcból tíz magas fejlettségű felhőtechnológiával rendelkező vállalat mondta, hogy számottevő nyeresége keletkezett azáltal, hogy az adatait a felhőbe migrálta, továbbá hogy ezáltal képes különböző adatelemzési modellekkel kísérletezni. Közel ugyanennyien állították, hogy jobb belátást nyertek az adataikba a felhőnek köszönhetően.

 

Módszertan

Az Oracle és az Intel a Longitude Research céggel összefogásban 730 vezető, illetve senior beosztású informatikai szakembert kérdezett meg 13 különböző országban (Ausztrália, Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Kanada, Kína, Mexikó, Németország, Szingapúr). A megkérdezett vállalatok mindegyikének éves bevétele elérte vagy meg is haladta az 1 milliárd dollárt (13%-uknál ez 10 milliárd dollárt vagy annál magasabb összeget is jelentett). A felmérésben érintett vállalatok az alábbi iparágakhoz kapcsolódnak: energiaipar/közművek, autógyártás, csomagolt fogyasztási cikkek, kiskereskedelem, egészségügy, olaj- és gázipar, pénzügyi, biztosítási és telekommunikációs szolgáltatások, média és szórakoztatóipar.

Azóta történt

Előzmények