Csökkent az Oracle nyeresége

Az Oracle tegnap tette közzé második üzleti negyedéves jelentését. Noha a nyereség három éve először csökkent és az árbevétel is elmaradt a vártól, a részvényárfolyam mégis emelkedett – 3 százalékkal –, mert a piacnak a számok azt üzenték: a szoftvervállalat a forgalmának nagyjából felét adó, több évre szóló terméktámogatási szerződéseknek köszönhetően immúnisabb lehet a pénzügyi válság negatív hatásaira, mint az informatikai szektor sok más szereplője. „Befektetési szempontból nem tudok az Oracle-nél jobb tippet adni a jelenlegi bizonytalan technológiai környezet kibekkelésére” – foglalta össze egy elemző a jelentés tanulságait az AP hírügynökségnek.

A novemberrel véget ért trimeszterben az Oracle árbevétele 5,61 milliárd dollár volt, 6 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt, de kevesebb, mint a Wall Street által várt 5,84 milliárd. A profit 1 százalékkal, 1,29 milliárd dollárra apadt. Ha az erős dollárárfolyam-emelkedés hatásait figyelmen kívül hagyjuk, a forgalom 12, a nyereség 10 százalékkal nőtt volna.

A vállalat teljesítményének legfontosabb indikátora a licencbevétel, a negyedévben kötött új üzletek értéke. Ez a mutató az egy évvel korábbi adathoz képest 3 százalékkal, 1,63 milliárd dollárra csökkent, és még változatlan devizaárfolyamok mellett is csak 5 százalékkal nőtt volna, amely több mint öt éve a legalacsonyabb érték. Az Oracle szeptemberben – akkor még csak egy szűkebb pénzügyi válsággal számolva – 5-15 százalékos licencbevétel-növekedést jósolt.

A vállalat most azt várja, hogy a februárral záruló harmadik negyedévben az árbevétel 8-11 százalékkal nő majd, a részvényenkénti nyereség pedig 34-36 cent között lesz.

Azóta történt

Előzmények