Az Oracle peren kívül fizet az árdrágításért

Az Oracle az ellene túlárazás miatt indított eljárás során peren kívüli megegyezésre jutott az Egyesült Államok kormányával, így közel kétszázmillió dolláros kártérítés kifizetése ellenében megszüntetik az eljárást.

Beköpték őket

Ahogy tavaly nyáron az IT café is beszámolt róla, a pert még 2010 áprilisában indították, s ez az ügy kapcsolódik egy volt Oracle-alkalmazott, Paul Frascella által 2007 májusában kezdeményezett perhez. Frascella egy olyan törvény lehetőségeit használta ki, melyet magyarra talán „feljelentési/informátori törvénynek” fordíthatnánk (False Claims Act), amit azért hoztak létre, hogy ha valaki a cégénél olyan tevékenységet tapasztal, mely megkárosítja az államot, akkor a köz érdekében jelentheti, ha vállalja az esetleges hátrányos következményeket is (bár az is hozzátartozik, hogy egy adócsalás esetében a feljelentő az okozott kár mértékéhez szabva jutalmat is kap ezért a tettéért, ez esetenként akár több tízmillió dollár is lehet).

Az eljárást az amerikai kormányzati beszerzéseket intéző szerv (US General Services Administration – GSA) gyakorlatának kijátszása miatt indították, mivel kiderült, hogy az ottani közbeszerzési módszerek bürokratikussága azt eredményezte, hogy habár a cég előzőleg az egyéb kiemelt ügyfeleinek szokásos módon felajánlott diszkontárakat ígérte meg, valójában ennél jóval magasabb árakat határoztak meg.

Fizetnek, de nem ismerik be

A vizsgálat kiderítette, hogy a szóban forgó időszakban, 1998-tól 2006-ig sok tízmillió dollárral fizettek többet a termékekért az állami hivatalok, mint a piaci gyakorlatot figyelembe véve kellett volna, vagyis az egyébként szokásos diszkontárat jelentősen megemelték az állami megrendeléseknél – a felperesek szerint míg a nagyvállalati ügyfeleknek akár 92 százalékos kedvezményt is adtak, addig a kormányzatnak csak 25-40 százalékot. (Egyedül a GSA több mint egymilliárd dollárt fizetett ki ez idő alatt szoftverekért az Oracle-nek.) A csatlakozó ügyben Frascella is megkapta a jutalmát: 40 millió dollár jár neki a visszaélések bejelentéséért.

A megegyezést kommentálva az ügyészek azt hangsúlyozták, hogy hallatlanul fontos fellépni a nagy cégek árdrágító törekvéseivel szemben, ugyanis nem pazarolhatják az adófizetők pénzét. Ugyanakkor az Oracle szóvivője továbbra is tagadta, hogy cége csaló módon járt volna el, Debora Hellinger szerint kiemelten ügyelnek a tisztességes árképzésre. Majd döntésüket indoklandó hozzátette: mivel a szóban forgó üzleti tranzakciók már nagyon régen zajlottak le, ezért a sok esetben már megbízhatatlanul emlékező tanúk megkeresése, a történtek pontos feltárása igen hosszú időt vett volna igénybe, és hogy ne kelljen a nagyon drága bírósági eljárásra költeni a pénzt, inkább a peren kívüli megegyezés választották.

Azóta történt

Előzmények