Pécsen lesz az Elcoteq európai gyártóközpontja

Habár nemrég jelentette be az Elcoteq pécsi leányvállalata, hogy újabb elbocsátásokra készülnek a válság, a megrendelések visszaesése miatt, a Dunántúli Napló tegnapi cikkében a Világgazdaság információira alapozva arról számolt be, hogy ennek ellenére a finn cég stratégiai terveiben kiemelt helyen szerepel ez a gyár, mivel a vezetők úgy döntöttek, hogy Pécsen lesz a cég európai termelési központja.

Kedvezmények

Pécsett öt éven keresztül, 2003 és 2007 közt kedvezményt kaptak a helyi iparűzési adóból – közölte dr. Krippl Zoltán. Ezt a helyi normatív rendeletnek megfelelve tudták igénybe venni, de ezt bármely olyan cég is igénybe vehette, amely megfelelt a rendeletben megfogalmazott feltételeknek – érvelt.

A Dunántúli Napló értesülései szerint a feltételeket (legalább ezer fő foglalkoztatása, évi egymilliárd forint árbevétel) csak két cég tudta ténylegesen teljesíteni. Az igazgató azt is megjegyezte, hogy a felső sáv adókedvezménye is egy rendszer része, amelybe beletartozik az a kiscég is, amely egy bizonyos összegű árbevétel alatt adómentességet élvez. Továbbá, hogy az Elcoteq akkor is fizetett iparűzési adót, s ma messze a legnagyobb iparűzésiadó-befizető Pécsett.

Foglalkoztatáshoz, vagy konkrétan dolgozók felvételéhez, létszámmegtartáshoz kötött támogatást a cég azonban nem vett igénybe, amelynek alapos oka, hogy az efféle támogatásoknak szigorú feltételei vannak, általában bizonyos idejű továbbfoglalkoztatáshoz kötik ezeket. Mivel az Elcoteqnél a megrendelések függvényében értelemszerűen mindig is volt mozgás a foglalkoztatotti létszám tekintetében, ilyen jellegű támogatást nem is igényeltek – hangsúlyozta a vállalat jogásza.

A hírről politikusok számoltak be, ugyanis többek között Szili Katalin és Bókay Endre képviselők pénteken Budapesten tárgyaltak a finn vállalat irányítóival, s Antti Piippo, a cég alapítója és Jouni Hartikainen elnök-vezérigazgató tájékoztatta őket erről a tervről. A megbeszélésen a finn tárgyalópartnerek a létszámnövelési terveket részben a járulékterhek csökkentése miatt látják megvalósíthatónak, de kedvezőnek nevezték az autópálya-építéseket is. Bókay Endre tájékoztatása szerint a társaság elnök-vezérigazgatója jelezte, hogy az eredeti létszám visszaállításában, a termelési kapacitás növelésében az is szerepet játszik, hogy az Elcoteq új ügyfelei olyan, elsősorban telekommunikációval foglalkozó nemzetközi high-tech vállalatok, mint például a Philips, a Huawei és a RIM.

A Dunántúli Napló mai száma viszont arról számolt be, hogy – nem mondhatni, hogy váratlanul – kemény támadások érték a bejelentést. Az olvasók egy része felvetette, hogy a finn multi bizonyosan támogatásokat, különféle adókedvezményeket vesz fel a dolgozók után, így lehet nyereséges a még ma is kézi munkával történő gyártás.

Ezekre a vélekedésekre reagált Krippl Zoltán, az Elcoteq jogi- és kommunikációs igazgatója, aki először is megerősítette: az tény, hogy rövidesen Pécs lesz a társaság európai termelési központja. A lehetséges bővítéssel kapcsolatban viszont nem kívánt nyilatkozni. A támogatásokról azonban igen: „Az Elcoteq egy alkalommal, a kétezres évek közepén kapott állami támogatást, amely beruházáshoz, fejlesztéshez kötött volt. A cég akkoriban, három év alatt mintegy 12 milliárd forintot ruházott be gépfejlesztésbe, amelynek közel 13 százalékát, úgy másfél milliárd forintot kapott a hatályos jogszabályok alapján – sok más céghez hasonlóan – a Gazdasági Minisztériumtól beruházásösztönző támogatásként” – mondta Krippl Zoltán, hozzátéve, hogy ezek az adatok korábban is ismertek voltak.

A képet így árnyalja, hogy a politikusok által bejelentett lehetséges elcoteqes létszámbővítés, illetve az új, komoly megrendeléseket hozó szerződések hírét tehát a cégnél nem kívánták kommentálni. Annyit bizonyos, hogy a korábban beígért leépítés mindenképp megtörténik, s a jelenlegi, 3750 fős létszám hamarosan 3100 körülire olvad, amit szeretnének megtartani év végéig. A Dunántúli Napló értesülései szerint az Elcoteq új ügyfeleiként megszellőztetett, nemzetközi high-tech vállalatokkal – mint a Philips, a Huawei vagy az RIM –, még nem kötött szerződést a finn óriás, de tárgyalások folynak.

Azóta történt

Előzmények