Petíció a kormánynak – 100 milliárdos megtakarítás?

A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (Open Document Format Alliance) magyar tagozata petíciót nyújtott be a kormánynak, amelyben azt javasolja, hogy az európai gyakorlat mintájára Magyarország haladéktalanul térjen át az uniós normáknak megfelelő, költséghatékony, nyílt szabványok alkalmazására. A szövetség számításai szerint az áttérés a közigazgatásban és az oktatásban legalább 100 milliárd forintos megtakarítást eredményezhet a következő három-négy évben. Az ODFA magyar tagozata felajánlja az illetékes állami szervek részére ingyenes szakmai támogatását a megfelelő informatikai stratégia s a kapcsolódó rendeletek, jogszabályok kidolgozásában.

ODFA-petíció
Bódi Gábor átveszi a petíciót az ODFA elnökségétől

A petícióban megfogalmazott javaslatok szerint az ODF (Open Document Format) és az e nyílt formátumot kezelő alkalmazások és infrastruktúrák költségvetési intézményeknél történő kötelező használatát három év alatt bevezethetőnek tartják a néhány hete alakult érdekképviseleti szervezet vezetői, s azt is kihangsúlyozzák, hogy az EU jelenlegi célkitűzései között megtalálható, hogy 2010-ig minden tagállamnak meghatározott szabványok mentén együttműködő rendszerekkel kell rendelkeznie.

Az ODFA elnökségének tagjai kérdésünkre elmondták, hogy az öt év alatt elérhető 100-110 milliárd forintos költségvetési megtakarítás számításánál a közszférában használt személyi számítógépek számát és ennek a jelenlegi gyakorlat szerinti szoftverellátottságát vették alapul, de nyugat-európai elemzéseket is felhasználtak az érték kiszámításánál. Emellett biztosak abban is, hogy az ODF általános alkalmazása javítja az állampolgárok esélyegyenlőségét, az információszabadság érvényesülését, és esélyt ad mindenkinek a tanulásra és a tudás megszerzésére.

A petíciót a kormány nevében Bódi Gábor kormány-főtanácsadó, a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központ E-Közigazgatási Főosztályának vezetője vette át. A szolgáltató állam és közigazgatási informatika stratégiai irányainak meghatározásában kulcsszerepet játszó hivatal képviselője kifejtette: üdvözöl minden hasonló, civil oldalról érkező szakmai kezdeményezést, és a most átadott petícióban megfogalmazott felvetéseket is megvizsgálják, a megfelelő kormányzati egyeztetéseket lefolytatják és a lehető leggyorsabban megpróbálják a kormányzati véleményt kialakítani.

Azóta történt

Előzmények