Felveheti kínai fejlesztőrészlege élére a Google Inc. a Microsoft Corp. egykori elnökhelyettesét, Kai-Fu Lee-t, aki azonban közel egy éven keresztül egyetlen egykori Microsoft-kollégát sem alkalmazhat, korábbi munkáltatójánál végzett projektjeit nem folytathatja, és az ott szerzett bizalmas információkat nem használhatja fel – határozott egy egyesült államokbeli bíróság. A Microsoft annak kimondását kérte, hogy Lee-nek nem volt joga munkát vállalni az ismert keresőcsatornát üzemeltető társaságnál, de a bíró ezt nem találta megalapozottnak. A foglalkoztatással kapcsolatos kikötések miatt mégsem egyértelmű azonban, hogy melyik társaság a per igazi nyertese. Lee és a Google formálisan ugyan megnyerték a jogi eljárást, de az is érthető, hogy miért nevezte a Microsoft a világ legjobban fizetett humánerőforrás-menedzserének egykori elnökhelyettesét: a bírósági ítélet szerint Lee keze olyannyira meg van kötve, hogy az már-már lehetetlenné teszi, hogy ténylegesen irányítson.
Azóta történt
-
Római kori leleteket is talál a Google
Egy olasz programozó a szatellitképeken figyelt fel az ókori nyaralóra.
Közösségi média 0
Előzmények
-
Tovább éleződik a Microsoft–Google konfliktus
Egy munkajogi perre figyel az internetszektor.
Mérleg 4
-
Bíróságon csap össze a Microsoft és a Google
A keresőversenyben az agyelszívás a legerősebb fegyver.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- E-roller topik
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Dragon Age: Origins
- Macska topik
- Mobil flották
- DraXoN: Netfix lemondva
- HDD probléma (nem adatmentés)
- További aktív témák...