A Gartner Inc. elemzőcég tegnap közzétett kimutatásai szerint a PDA-eladások száma az idei év második negyedében soha nem látott rekordot ért el. Világszerte összességében 3,7 millió készüléket adtak el, 2,7 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A növekedés motorjai azok a cégek voltak, amelyek az elmúlt évben még nem számítottak vezető piaci szereplőnek (a Mio Technology, a Motorola és a Danger Research), míg a 2005-ös év legsikeresebb vállalatai (a Research In Motion [RIM], a Palm, a Hewlett-Packard és a Dell) eredményei stagnáltak vagy éppen hanyatlottak.
Todd Kort, a Gartner vezető elemzője szerint a telefonálásra is képes PDA-k és a mobilszolgáltatók ezeket felkaroló akciói eredményezték az előző évinél nagyobb arányú növekedést. „Mintegy 6 százalékkal csökkent a készülékek ára egy év alatt, a jelenlegi átlagár 373 dollár. E mérséklődés okai közt szerepel, hogy a jelenleg piacon lévő termékek lassan már kifutónak számítanak, emellett a mobilszolgáltatók is komoly kedvezményeket kapnak, és számításba kell venni azt is, hogy 2006-ban viszonylag kevés új konstrukcióval álltak elő a gyártók. Végeredményben a PDA-kereskedelem globális árbevétele az előző évhez képest 4,1 százalékkal csökkent, s 2006 második negyedében 1,38 milliárd dollár volt.”
Habár ebben a negyedévben 1,1 százalékkal visszaesett a RIM forgalma, 22,5 százalékos részesedésükkel még mindig ők számítanak vezetőnek ebben az üzletágban, sőt, a közel 1,3 millió eladott BlackBerryvel 41 százalékos növekedést produkáltak. A Palm 27 százalékos visszaesését az elemzők azzal magyarázzák, hogy a cég 2005 vége óta nem lépett új PDA-val a piacra, ehelyett inkább a Treóra koncentráltak, s ebből ugyan el is adtak 656 000 darabot, de ezt a Gartner nem vette itt számításba, mert a Treo – az elemzőcég definíciója szerint – okostelefonnak számít. A HP továbbra is küzd az iPaq-üzlettel, egyelőre sikertelenül, továbbra is csökken a forgalmuk. A Mio Technology kiugrása mögött valószínűleg a GPS-navigációra képes készülékek előretörése állhat, s ennek köszönhetően a cég ma a legnagyobb PDA-gyártó Európában, s az ázsiai–csendes-óceáni régióban is már második a HP mögött.
Pörög a PDA-piac
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Frissült az ÚtInfó navigációs program
A Térképtár elkészült a már több mint öt éve piacon lévő szoftver 2.0-s változatával.
Szoftver 0
-
A Waberer’s az iGO-Mio párossal navigál
Áprilistól iGO My way GPS-navigációs szoftverrel és Mio C310 DigiWalker készülékekkel tájékozódnak a Waberer’s gépjárművezetői.
Mérleg 4
Előzmények
-
A mobil munkaerőé a jövő
Négyszáznál is több mobil eszközről elérhető a Novell csoportmunka-rendszere, a Novell GroupWise.
Tech 0
-
Új webáruház a hordozható gépek szerelmeseinek
Elindult a www.notebookspecialista.hu oldal. (x)
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest