A Montana Zrt. az egy évvel korábbi adatokhoz képest közel egyharmadával – 32,6 százalékkal – növelte forgalmát az idei első negyedévében. A társaság konszolidált árbevétele 1,017 milliárd forint volt, 250 millió forinttal több, mint 2005 első negyedévében.
Sikeresnek ítéli az önálló szoftverfejlesztést a Montana. A MonDoc System Microsoft-alapú iratkezelő éves növekedési rátája 15 százalékos volt tavaly, az idei adatok pedig azt mutatják, hogy az alkalmazás értékesítéséből származó bevétel a tavalyi 250 millióról idén közel 700 millió forintra nő. Jelenleg párhuzamosan kilenc MonDoc System projekt építésén dolgoznak, és megkezdődött a szövegbányászat területén az Infovadász szoftver fejlesztése is, amelyre a cég által vezetett konzorcium tavaly 400 millió forintot meghaladó kutatás-fejlesztési támogatást kapott.
Az eszköz- és hálózati támogatást nyújtó Montana Quality Support szolgáltatásból származó árbevétel 28 százalékkal nőtt, míg 34 százalékkal emelkedett a hardver- és szoftvereszközök értékesítésének volumene is. A társaság közleménye szerint a leányvállalatok, a Noreg és a BSIS szintén hasonló növekedést mutatnak.
A társaság rövid távú előrejelzése változatlan vagy még nagyobb mértékű növekedéssel számol. Az áprilisi gyorsjelentésben félmilliárd forint feletti forgalom szerepel, ezzel 2006 első négy hónapjának teljesítménye megközelíti a teljes 2005-ös év bevétel felét – áll a Montana közleményében.
Rekordforgalom a Montanánál
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Montana Kft.
Azóta történt
-
Erős félévet zárt a Montana
Ha így folytatja, az informatikai társaság már szeptemberben meghaladhatja a tavalyi éves árbevételt.
Mérleg 0
-
Erős évet zárt a Montana
A saját fejlesztésű termékekben találta meg a kitörési lehetőséget a Montana és leányvállalata, a Noreg.
Mérleg 0
Előzmények
-
A HP korszerűsíti az ITDH it-rendszerét
A 379 milliós projektben a Hewlett-Packard Magyarország korszerű CRM-rendszert telepít.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest