Az Advanced Micro Devices (AMD) az elmúlt negyedévek során látványosan növelte befolyását az x86-os szerverprocesszorok piacán, miközben az Intel megőrizte domináns pozícióját a notebookokhoz gyártott chipek szegmensében. A harmadik negyedévben azonban fordult a kocka: míg az AMD a noteszgépekbe szánt CPU-k piacán lépett előre, az Intel a szerverbizniszben javított – ez derül ki a Mercury Research piackutató friss jelentéséből.
Az x86-os processzorok teljes piacán az Intel 76,1 százalékos részesedéssel rendelkezik, míg az AMD történelmi csúcsra, 23,3 százalékra tornászta fel befolyását. Egy évvel ezelőtt 80,7, illetve 17,7 százalékon álltak ugyanezek a számok a disztribúciós csatornákba leszállított chipek darabszáma alapján mérő Mercury Research jelentésében.
Dean McCarron, a cég elemzője elmondta, hogy a katasztrofális második negyedév után a harmadikban a vártnál jobbak alakult a processzorforgalom, bár az árak tovább csökkentek. Noha a szakértő további számokat nem közölt az adatokat nyilvánosságra hozó CNET-tel, azt elmondta: az Intel Xeon 5100 sorozatú szerverpchipeknek köszönhető, hogy az Intel ismét erőre kapott a kiszolgálói szegmensben. Itt az AMD az erősebb és takarékosabb Opteron processzorokkal az elmúlt években fokozatosan morzsolta riválisa piaci részesedését, de az Intelnek most sikerült egy nyerő chipcsaláddal előrukkolnia.
A notebookok szegmensében az AMD 50 százalékkal több processzort adott el, mint a második negyedévben. Ennek McCarron szerint az lehet az oka, hogy a noteszgépek gyártása hosszadalmasabb folyamat, ezért a gyártók már a harmadik negyedév során beszerzik a negyedikben leszállítandó gépekhez szükséges chipeket. Szintén nem mellékes, hogy a Dell – amely korábban kizárólag az Intel termékeit használta – a karácsonyi szezonra AMD-processzoros notebokokkal jelenik meg a piacon.
Az asztali számítógépekbe szánt processzorok piacán mindkét gyártó megőrizte pozícióit, ami elsősorban annak tudható be, hogy az Intel az integrált grafikus magot tartalmazó 965G lapkakészlet késése miatt nem tudott részesedést lopni riválisától.
Rekordot döntött az AMD
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
Azóta történt
-
Nem volt meggyőző a Dell
Bár a részvényárfolyam emelkedett, a kételyeket nem sikerült elhessegetni a harmadik negyedéves jelentéssel.
Mérleg 0
-
Megbotlott az AMD
Az elmúlt negyedévek sikerszériáját – ha csak átmenetileg is – megszakította az agresszív árverseny.
Mérleg 3
Előzmények
-
Ébredezik az Intel
Bár a számok nem jók, a piac szerint kilábalóban van a hullámvölgyből a chipgyártó óriásvállalat.
Mérleg 0
-
Nekimegy az Intelnek a Transmeta
A processzorpiacot tavaly elhagyni kényszerülő vállalat most a bíróságon próbálja gyarapítani a bevételeit.
Mérleg 7
-
Az Intel túsza az Apple?
A rivális processzorgyártó első embere szerint a Mac-gyártó nem fog kitartani az exkluzív Intel-pártiság mellett.
Tech 6
-
Vizsgálat az Intel és a Media Markt ellen
Miért nem lehet kapni AMD-processzoros PC-ket a műszaki áruházlánc boltjaiban? – teszi fel a kérdést az EB.
Mérleg 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen