Távozik a Rovio vezetője

Az elsősorban az Angry Birds játékáról ismert finn vállalkozás, a Rovio közölte, hogy jövő évtől új vezetője lesz. Alig egy év után távozik a jelentős létszámleépítést, illetve szerkezeti átalakításokat végrehajtó vezérigazgató, Pekka Rantala, és helyére az eddigi vezető jogász, Kati Levoranta kerül.

Az új vezetőnek sem lesz könnyű dolga, mivel a cég szenved, októberben 213 állást szüntettek meg, ugyanis az idei évben várhatóan tovább csökken a nyereségük.

Az átalakítás jegyében lazították a két fő üzletág, a média és a játékfejlesztés összefonódását. A nagyobb önállóságot kapó médiarészleget Mikael Held, a korábbi vezérigazgató irányítja majd, míg a játékok üzletágát a jelenleg a külső termékekért felelős vezető, Wilhelm Taht felügyeli. Az átszervezés oka a cég saját közleménye szerint az volt, hogy a korábbi centralizált működtetési modell túl nehézkes és lassú volt ahhoz, hogy eredményesen alkalmazkodjanak a piaci versenyhez. A szétváló, nagyobb szabadsággal rendelkező szervezeti egységektől azt várják, hogy gyorsabb és hatékonyabb üzleti válaszokat tudnak majd adni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Rovio

Előzmények

  • Angry Birds 2 bemutató (iOS, Android)

    A mérges madarak sorozatról a sokadik bőrt húzzák le, ám most a főverzió kapott frissebb változatot, mely újfajta grafikával, de a régi játékmenettel kecsegtet.

  • Angry Birds 2 - Túl az egymillión

    A jelek szerint a híres széria új része is nagyon sok embert érdekel.

  • Megjelent az Angry Birds 2

    Oly sok mellékszál után végre megérkezett az igazi folytatás is, mely megújult grafikával, de a megszokott játékmenettel rendelkezik.

  • Angry Birds Fight! bemutató (iOS, Android)

    Ha valaki úgy gondolta, nem lehet már több bőrt lehúzni a sorozatról, az nagyot tévedett. Az új rész többféle módot egyesít egy játékban, a mérges madarak fanatikusain kívül kevesen fogják kedvelni.